Sikeres volt a török vadászgép tesztje

március 21, 2024 0

Törökország sikerrel tesztelte a levegőben az első hazai fejlesztésű harci repülőgépét, amelynek gyártását a tervek szerint 2028-ban kezdenék meg – jelentette az Anadolu török hírügynökség.

Amerikai harci drónokat vett Kanada

március 3, 2024 0

Kanada hadserege bejelentette, hogy 11 drónt vásárolt az amerikai General Atomics gyártótól tengerentúli katonai bevetésekhez és az ország hatalmas területe feletti megfigyeléshez.

Durva orosz harci gépeket vett Irán

január 1, 2024 0

Irán Szu-35-ös vadászgépeket, Mi-28H harci helikoptereket és Jak-130-as gyakorló repülőgépeket vásárolt Oroszországtól – jelentette a Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség Sardar Farhi védelmi miniszterhelyettes közlésére hivatkozva.

Beszállnak a németek az F-35-ösök gyártásába

szeptember 28, 2023 0

A legfejlettebb harci repülőgépek között számon tartott amerikai F35-ös egyes alkatrészeinek gyártásával és karbantartásával bővíti tevékenységi körét két német nagyvállalat, a Lufthansa csoport és a Magyarországon is termelő Rheinmetall.

8 milliárd euróért vesz helikoptereket Németország

július 24, 2023 0

Németország 60 CH-47 Chinook nehéz szállítóhelikoptert vásárol az amerikai Boeing repülőgépgyártó vállalattól legfeljebb 8 milliárd euró (3000 milliárd forint) értékben – közölte a német parlamenti költségvetési bizottság két tagja a Reuters hírügynökséggel. Elmondásuk szerint a bizottság meghozta a döntést.

Magyar katonai drónt fejlesztettek

július 19, 2023 0

A haderőfejlesztés csak a magyar védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres – hangsúlyozta a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos a magyar fejlesztésű, pilóta nélküli repülőgép első hivatalos bemutatóján a Bakony Harckiképző Központ nullponti gyakorló- és lőterén.

Török harci drónokat vesz Kuvait

július 3, 2023 0

Kuvait megállapodott a katonai drónokat gyártó Baykar Defense török nagyvállalattal, hogy 367 millió dollárért vásárol tőle az egyre keresettebb Bayraktar-TB2 típusból – jelentette be a kuvaiti hadsereg.

Az innovációnak kiemelt szerepe van a védelmi képesség növelésében

június 26, 2023 0

Kiemelt szerepe van az innovációnak a védelmi képesség növelésében, a hadsereg modernizációjában – mondta Porkoláb Imre dandártábornok, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. (VIKI) vezérigazgatója, a kutatóintézet által szervezett képességbemutatón, Budapesten.

Romániában gyártják a Piranha 5 páncélosok fegyverzetét

március 20, 2023 0

Az izraeli Elbit Systems romániai leányvállalata kapott 120 millió dolláros megbízást a fővállalkozótól a román védelmi minisztérium (MAPN) által megrendelt Piranha 5-ös csapatszállító páncélosok fegyverzetének gyártására – közölte a vállalat.

Megint orosz fegyverzetet vásárolnak a törökök

augusztus 21, 2022 3

Aláírták a szerződést az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer második ezredének Törökországba szállításáról – jelentette be Dmitrij Sugajev, az orosz Szövetségi Haditechnikai Együttműködési Szolgálat vezetője a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva az Armija-2022 nemzetközi haditechnikai fórumon.

Nagyon jól halad az együttműködés a Rheinmetall és Magyarország között

június 17, 2022 0

Nagyon jól halad az együttműködés a Rheinmetall német harcjármű-gyártó és Magyarország között: két héten belül átadhatják a zalaegerszegi gyárat, ahol megkezdődhet a gyártás-előkészítés, valamint Várpalotán további két, lőszerekkel kapcsolatos gyártómű építése kezdődhet meg – mondta Palkovics László a Párizshoz közeli Villepinte-ben, az Eurosatory nemzetközi fegyveripari szakkiállításon.

Elfogó rakétákat gyártanak a románok

május 5, 2022 0

Romániában készül SkyCeptor elfogó rakétákat gyártani a Patriot rakétavédelmi rendszert is kifejlesztő amerikai Raytheon vállalatcsoport – erről kötöttek megállapodást a Ploiestiben az Elecromecanica SA, a Romarm román védelmi ipari tröszt és a Raytheon vezetői.

Kaposvárra érkezett a hadiipar

március 28, 2022 0

Rövidesen megkezdődik negyven Gidrán típusú, Törökországban gyártott harcjármű rádiótechnikai, elektronikai eszközökkel történő felszerelése Kaposváron, később pedig további száz példányhoz helyben gyártanak alkatrészeket is – jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a somogyi megyeszékhelyen.

Aki nem lép egyszerre…

november 3, 2021 0

Kevés titokzatosabb ágazat van a hadiiparnál, melynek hazai fejezetei is izgalmasak. Boros Jenő írása.

1 2 3