Sikeres volt a török vadászgép tesztje

KAAN
Törökország sikerrel tesztelte a levegőben az első hazai fejlesztésű harci repülőgépét, amelynek gyártását a tervek szerint 2028-ban kezdenék meg – jelentette az Anadolu török hírügynökség.

A tesztet egy ankarai légi bázison hajtották végre.   A KAAN elnevezésű harci repülőgép “mérföldkőnek” tekinthető a török légierő fejlesztésében – közölte Haluk Görgün, a török hadiipari igazgatóság (SSB) vezetője az X közösségi platformon.    Törökországban a Tusas helyi repülőgépgyártó 2017 óta dolgozik saját harci repülőgép fejlesztésén a BAE Systems brit hadiipari óriáscéggel együttműködésben.

Légiflottájának modernizálása érdekében Törökország nemrég írt alá megállapodást arról, hogy 40 darab F-16-os vadászbombázót vásárol az Egyesült Államoktól. Emellett Yasar Güler török védelmi miniszter tavaly novemberben közölte, Ankara tervezi, hogy 40 Eurofighter Typhoon harci repülőgépet is vásárol. A német-brit-olasz-spanyol gyártású Eurofighterek megvásárlása Berlin jóváhagyására vár a miniszter tájékoztatása szerint.