A Rheinmetall bekerült a frankfurti tőzsde vezető indexébe

Lynx
A frankfurti tőzsde vezető mutatójában, a német gazdaság negyven meghatározó szereplőjének piaci teljesítményét jelző DAX-40 indexben szerepel március 20-tól a Rheinmetall.

A Magyarországon is tevékenykedő védelmi ipari és technológiai vállalat részvénye ugrásszerű árfolyam-emelkedéssel startolt a DAX-40 indexben.      A felvétel a legnagyobb piaci tőkeértékű német részvénytársaságok mutatójába a Rheinmetall több mint 130 éves fejlődésének és eredményeinek megerősítését jelenti – emelte ki a Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója a tőzsde központjában tartott ünnepségen.    Mint mondta, a Rheinmetall a védelmi iparban végzett munkájával hozzájárul Németország és Európa biztonságához, a társadalom és a szabad, demokratikus értékrend védelméhez. Ez különleges felelősség, amelynek továbbra is a német hadsereg (Bundeswehr) és a szövetséges fegyveres erők megbízható, rátermett partnereként tesznek eleget – emelte ki a vállalatvezető.

A tőzsdei kereskedés a düsseldorfi székhelyű vállalat részvényével már röviddel az 1889-es alapítás után, 1894-ben elkezdődött. A Rheinmetall a közepes méretű cégek frankfurti tőzsdemutatója, az MDAX alapító tagja volt 1996-ban, és azóta megszakítás nélkül szerepelt az indexben.

A társaság bevétele a 2022-es pénzügyi évben 6,410 milliárd euró volt, 13 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A működési eredmény – kamat- és adófizetés nélküli eredményt (EBIT) – 754 millió euró volt, ez 27 százalékos növekedés és rekord a vállalat történetében. A rendelésállomány pedig szintén minden korábbinál nagyobbra, 26,6 milliárd euróra emelkedett.

A világszerte több mint 25 ezer embert foglalkoztató vállalatcsoport Zalaegerszegen lánctalpas és kerekes járművek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, Várpalotán pedig gyártóközpontot épít a magyar fegyveres erők lőszerellátására.