Bezárja egyik németországi gyárát a Ford
Három éven belül bezárja a németországi Saarlouis-ban működő üzemét a Ford – jelentette be az amerikai járműgyártó társaság európai vállalata (Ford of Europe).
Három éven belül bezárja a németországi Saarlouis-ban működő üzemét a Ford – jelentette be az amerikai járműgyártó társaság európai vállalata (Ford of Europe).
Romániában csaknem 13 százalékkal nőtt az első öt hónapban a járműgyártás az egy évvel korábbihoz képest – közölte a román autógyártók egyesülete.
A Ford magyarországi és csehországi működését az elmúlt több, mint két évben irányító Szabó Attila június elsejétől lengyelországi ügyvezetőjeként folytatja szakmai pályafutását. Helyét Kővágó-Laky Andrea veszi át.
Beszállítói nehézségek miatt háromnapos munkahetet vezetnek be az egyik legrégebbi németországi autógyárban, a Ford kölni üzemében – írta a Bild című német lap.
Romániában csaknem 16 százalékkal nőtt a járműgyártás az első negyedévben, miután a két gyártó, a francia Renault tulajdonában levő Dacia és az amerikai Ford összesen 136 301 járművet szerelt össze – adta hírül a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap.
Aki a Mustang életérzést keresi a Mustang Mach-e elektromos szabadidő-autóban, az csalódni fog. Aki csak egy izgalmas családi villanyautót lát benne, elégedett lesz.
Januárban 8,5 százalékkal csökkent a román járműgyártás a tavalyi év első hónapjához mérten – adta hírül a Ziarul Financiar című román gazdasági újság elektronikus kiadásában.
A negyvenes számok szerencsésnek számítanak a Ford F-sorozat számára, hiszen a típus már 45 éve Amerika legkelendőbb pickupja és 40 éve a Ford legnagyobb darabszámban értékesített autója, most pedig elkészült az amerikai vásárlók számára gyártott 40 milliomodik F-sorozatú jármű is.
A Ford krajovai üzemében elkészült az egymilliomodik autó: egy Puma ST-Line modell Desert Island Blue fényezéssel, amelyet155 lóerős hibrid hajtás működtet.
Romániában 16 százalékkal nőtt a járműgyártás az első nyolc hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest, ugyanakkor a termelés 10 százalékkal maradt el a 2019-es adattól – közölte a romániai autógyártók egyesülete.
A Ford úgynevezett időjárás gyárában egyszerre akár többféle extrém körülmény is szimulálható, így a mérnökök az elmúlt időkben sok olyan tesztet szerveztek ide, amelyeket az utazási korlátozások miatt nem hajthattak végre a közutakon.
A tavalyi győztes Ranger legújabb különleges változatát jelölte a Ford hazai importőre a Magyar Év Autója 2022 díjra. Az Év Zöldautója 2022 díjért a Ford Mustang Mach-E villanyautó indul.
Már egy éve bemutatták, de vezetni csak most tudtuk a Ford Puma legújabb változatát, az ST-Line Vignale felszereltségű modellt. Rövid tesztünkben a 150 lovas egyliteres benzinmotorral hajtottuk meg.
Újabb hajtáslánccal érhető el a megújult Kuga, a lágy dízel- és a benzines konnektoros hibrid mellett a szabadidő-autó a Toyota full hibrid hajtásával is elérhető. Vignale felszereltséggel tettük próbára.
Az autóipari vállalatok egyre több mérnöki, fejlesztési és szolgáltatási funkciót telepítenek Magyarországra – mondta Szijjártó Péter Biatorbágyon a Ford új logisztikai központjának átadásán.
A jövő generációi számára felépítendő jobb világ érdekében a Ford komoly üvegházhatású gázkibocsátási célokat tűzött ki 2021-es pénzügyi jelentésében. Olyan mérföldkövek ezek, amelyek révén a vállalat 2050-re karbonsemlegessé válhat.
A Ford bejelentette, hogy Budapesten megnyitja a Ford Business Solutions Europe központot, amely a Ford Motor Company üzleti megoldásokat kínáló globális hálózatának tagjaként működik majd. Ezzel egyidőben a vállalat április 1-jei hatállyal kinevezte Dieter Rogmannt a budapesti Ford Business Solutions Europe igazgatójává.
Copyright © 2023