51 ezernél is több autót gyártottak a románok októberben

november 18, 2020 0

Októberben nagyüzem volt a két romániai autógyárban, ahol összesen 51 ezernél is több új autót szereltek össze. Ez a szám ugyan elmarad a tavaly októberi adattól, de jóval meghaladja az idei év havi átlagát. 2020 első tíz hónapjában a Dacia 212 ezer, a Ford pedig közel 145 ezer autót gyártott Romániában.

Ontják az új kocsikat a romániai autógyárak

november 2, 2020 1

Az idei első háromnegyed évben 14 százalékkal csökkent a román járműgyártás, amely ugyanakkor szeptemberben 55 százalékkal nőtt a tavalyi év kilencedik hónapjához mérten – közölte a romániai gépkocsigyártók egyesülete (ACAROM).

A románoknak sem megy

október 4, 2020 0

Romániában 22,15 százalékkal csökkent a járműgyártás az idei első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte a romániai gépkocsigyártók egyesülete (ACAROM).

Év Magyar Autója: 46 autót jelöltek a 2021-es díjakra

augusztus 3, 2020 0

Július 31-ig jelölhettek autókat az importőrök és az autógyártók az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója díjakra. 22 márka 48 jelölést adott le, két modellt két díjra is neveztek. Most először mindhárom hazai autógyártó nevezett autót az Év Magyar Autója 2021 díjra. A Magyar Év Autója 2021 díjra 29 modellt neveztek, az Év Zöldautója 2021 díjra pedig 16 modellt. A szervezők a fenti díjakon kívül jövő márciusban kiosztják a közönségdíjat, az Év Beszállítója 2021 díjakat és az Év Autós PR-szakembere elismerést. Összesen tizenhárom autó kapja meg a rangos díjat 2021-ben.

Egyáltalán nem érdekli az amerikaiakat az európai autó

július 28, 2020 0

Az Amerikai Egyesült Államokban a nagy amerikai gyártók nem közlik a havi autóeladási adatokat, csakis a negyedévieket. A napokban kiadott második negyedévi számok lesújtóak. Nézzük, miket vesznek válság idején az amerikaiak. Annyi biztos, hogy nem európait.

Beszállítóin segít a Ford

május 25, 2020 0

Az amerikai Ford autógyártó hathatós segítséget nyújt egyes beszállítóinak, amelyek készpénzhiány miatt a túlélésükért küzdenek. Az eddigi gyakorlattal ellentétben már korán kifizetik a beszállított alkatrészek vételárát, amivel egyrészt fenntartják a szükséges ellátási lánc biztonságát, másrészt esélyt teremtenek a beszállítók fennmaradására a mostani nehéz helyzetben.

Május 4-ig áll a Ford

április 4, 2020 0

A Ford még legalább egy hónapig, május 4-ig szünetelteti a jármű- és motorgyártást legtöbb európai üzemében a koronavírus-járvány következményeként – közölte az amerikai autógyártó európai leányvállalata.

Autó helyett lélegeztető

április 1, 2020 0

A koronavírus-járvány miatt autó helyett a lélegeztetőventilátor lett a legfőbb terméke az amerikai Ford cég egyik michigani üzemének, amely a következő 100 napban 50 ezret gyárt a készülékből.

Lélegeztetőgépeket gyárt a GM és a Ford

március 28, 2020 0

Donald Trump amerikai elnök a védelmi termelési törvény értelmében utasította a General Motorst (GM) lélegeztetőgépek gyártására, amelyekre az új típusú koronavírusban megbetegedett páciensek kezelésére van szükség.

Bővült a román járműgyártás

március 11, 2020 0

Az első két hónapban 5,48 százalékkal nőtt Romániában a járműgyártás éves szinten – közölte a romániai gépkocsigyártók egyesülete.

Jelentősen nőtt a Ford vesztesége

február 11, 2020 0

Egyszeri tétel miatt jelentősen nőtt a Ford amerikai járműgyártó negyedik negyedéves vesztesége, az egyszeri tétel nélkül azonban a részvényarányos eredmény 12 centre emelkedett az egy évvel korábbi 3 centről, bár elemzők magasabbra, 17 centre számítottak. A cég tavalyi adózás utáni profitja mindössze 47 millió dollár, részvényenként 1 cent volt a 2018. évi 3,68 milliárd dollár, részvényarányosan 92 cent után.

Villanyautókra vált a Ford

szeptember 20, 2019 0

A Ford 2022-re egymillió új elektromos autó értékesítését tervezi Európában, ez a szám akkorra meghaladhatja a benzines és dízel üzemű járművek eladását.

Pörög a román autópiac

augusztus 26, 2019 0

Romániában 9,5 százalékkal nőtt az új járművek eladása az első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete.

Bajban a Ford

augusztus 7, 2019 1

Jelentősen, 86 százalékkal esett a Ford amerikai járműgyártó negyedéves profitja elsősorban az Európában és Dél-Amerikában végrehajtott szerkezetátalakítási költségek miatt.

1 2 3 4 5 6 10