Egyre kevesebb a kétkezi munkás
A hazai járműipari beruházások jövője a munkaerő rendelkezésre állásán múlik – mondta Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary budapesti gyárigazgatója a Világgazdaságnak.
A hazai járműipari beruházások jövője a munkaerő rendelkezésre állásán múlik – mondta Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary budapesti gyárigazgatója a Világgazdaságnak.
Kovács Tamást nevezték ki a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. műszaki ügyekért felelős ügyvezető igazgatójává.
A Magyarországon is jelenlévő Bosch csoport tavaly növelte árbevételét és profitját a szerdán ismertetett nem végleges adatok szerint.
A Toyota uralta tavaly is a világpiacot az eladott járművek számát tekintve, és az autógyártók közül egyedül a japán vállalat tudott több mint tízmillió járművet eladni.
Harmadával esett a Ferrari olasz luxus sportkocsigyártó profitja a tavalyi utolsó negyedévben az előző év azonos időszakához képest.
A vártnál nagyobb mértékben nőtt a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) működési profitja a tavalyi utolsó negyedévben, éves profitja ugyanakkor kisebb lett a becsültnél.
Három éven belül Kínában is gyárt elektromos autókat a Tesla – idézte a South China Morning Post a Tesla vezérigazgatójának Hongkongban tett kijelentését.
A vártnál nagyobb árbevétel mellett sokkal több profitot termelt a Siemens AG a 2016-os pénzügyi éve első negyedében, tavaly október-decemberben.
Az együttműködés szorosabbra fűzésével tovább kívánja csökkenteni költségeit a Renault és a Nissan.
Grzegorz Buchal-t nevezték ki február 1-i hatállyal az Opel szentgotthárdi gyárának vezérigazgatójává Solt Tamás utódjaként.
Az amerikai hatóságok újabb ötmillió autó visszahívásáról rendelkeztek, mert kiderült, hogy a beépített japán gyártmányú légzsákok életveszélyesek.
Két új, saját tervezésű és gyártású gépet is kiállít a jövő héten kezdődő Agromash Expón a mosonmagyaróvári Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. (Kühne Zrt.), amelynek magágykészítője elnyerte az agráripari kiállítás hazai termékfejlesztési különdíját – tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
Uniós források felhasználásával, 592 millió forintból hajtott végre technológiafejlesztést és kapacitásbővítő beruházásokat a magyar tulajdonú Magyarmet Finomöntöde Kft. a Fejér megyei Bicskén.
A Volkswagen ugyan megerősítette, hogy az Egyesült Államokkal ellentétben Európában nem fizet kártérítést a csoport (VW) dízelbotrányában érintett autók tulajdonosainak, az Európai Bizottság és a cég azonban további egyeztetéseket folytat az ügyben.
Az eddig Belgiumban készülő Audi A1 modell gyártását a vállalat a spanyol Martorellbe helyezi át, míg a jelenleg Spanyolországban gyártott Audi Q3 a jövőben a győri gyártósorokról gördül majd le.
A Continental vállalatcsoport sikeresen zárta a 2015-ös pénzügyi évet. A 39,2 milliárd euró volumenű értékesítéssel és a 11,7 százalékos korrigált EBIT árréssel a cégcsoport teljesítette az évre kitűzött céljait.
Rekordmennyiségű, csaknem 6000 új találmányt mutattak be 2015-ben a Ford kutatói, ami 36 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A közlemény szerint a szabadalmak többsége […]
Copyright © 2025