Mercedes-Benz CLA 250+ teszt: telitalálat
A Mercedes-Benz CLA év autója lett idén Európában és versenyben van Magyarországon az Év Zöldautója címért. Nem érdemtelenül és nem véletlenül.
A Mercedes-Benz CLA év autója lett idén Európában és versenyben van Magyarországon az Év Zöldautója címért. Nem érdemtelenül és nem véletlenül.
Sikeres teljes első évet zárt Magyarországon az Omoda és Jaecoo márkákat forgalmazó Genius Automotive. 2025-ben 1087 Omoda 5 szabadidő-autót vettek itthon. A sima benzines és az elektromos változat mellett immár full hibrid változatban is kapható. Kipróbáltuk.
Tetszik a Fiat Grande Panda. Többször vezettem, más-más időjárási és domborzati körülmények között és mindig elégedetten szálltam ki belőle. Erdélyben is jártam vele, a több mint 1600 kilométeres próba során megmutatta szinte minden báját és baját.
Van még valaki, aki emlékszik a legendás Camel Trophyra? Amikor zajlott, még én is Camelt szívtam. Már rég nem dohányzom, sőt, tevém sincs. A Defender azonban újjáélesztette a legendát. Teszten, a Land Rover Defender Trophy Edition, az új generációs kalandor.
Az Év Magyar Autója 2026 díjra jelölt új győri Audi Q3 az intelligens vezetői asszisztensrendszerek, a felsőbb kategóriás világítástechnika és a karakteres formavilág erejével mutatja […]
Visszatér a magyar piacra a Mazda egyik legsikeresebb autója. A Mazda CX-5 szabadidő-autó harmadik generációja 2,5 literes szívómotorral, 24 voltos lágy hibrid rásegítéssel érhető el. Lóerőben nem bővelkedik, de tisztességesen megy és jó vezetni.
A korábban SsangYong néven ismert márka első, teljes hibrid hajtással készülő szabadidő-autója, a KGM Torres Hybrid versenyez az Év Magyar Autója egyik díjáért. A zsűri már tesztelte, ezúttal a saját tapasztalataimat osztom meg.
Magyarországon is bemutatkozott a Volkswagen T-Roc második generációja. Havas, fagyott, borsodi utakon teszteltük a jól bevált, 1,5 literes lágy hibrid benzinmotorral szerelt népszerű Volkswagent.
Bár Magyarországon ritka a kemény tél (utoljára 2012-ben volt komoly), idén kijutott nekünk a fagyból, a hóból és a hidegből. Szerencsére pont ekkor volt nálam az Év Magyar Autója versenyben nevezett Subaru Forester szabadidő-autó. Hó, fagy, tél – ez a természetes közege, ezt akarja, ebben érzi magát jól. És ha az autó jól érzi magát, akkor biztosan jól érzi magát az is, aki vezeti. Nagyon bírtam a subidubit, még akkor is, ha nem volt bububu.
Kétliteres, takarékos dízelmotorral és kombi változatban teszteltük a Magyar Év Autója 2026 díjra jelölt Skoda Octaviát. Formája még mindig tetszetős, technikája naprakész, fenntartása hatékony.
Az Év Magyar Autója verseny 2026-os idényébe nevezett Toyota Aygo X hibrid technológiájának köszönhetően a piacon elérhető, nem plug-in modellek mezőnyében a legalacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást kínálja – állítja a márka sajtóközleménye. Kilométerenként 85 gramm szén-dioxidot bocsát ki, életciklus-karbonlábnyoma 18 százalékkal kisebb a korábbi, nem hibrid modellel összehasonlítva. Jelentősen nőtt az ereje, jobban gyorsul és kellemesebb vezetési élményt kínál.
Bár továbbra sem értem, hogy minek a Renault-nak ennyi hasonló méretű szabadidő-autó, a Captur és az Austral közé bepréselt Symbioz kellemes meglepetést okozott. Rég vezettem ennyire jól összerakott autót.
Nulláról újragondolva született meg a Magyar Év Autója 2026 díjra jelölt Volkswagen T-Roc második generációja. Izgalmas a formavilága, korszerű a hajtása és a szórakoztató-tájékoztató rendszereket is frissítették.
A benzines csúcsmotorral is kipróbáltuk a BMW 2-es Gran Coupét. A BMW M235 xDrive Gran Coupé jó utazóautó igényes ügyfeleknek.
Sosem csalódtam még a BMW X5-ösben. Bármilyen motorral, bármilyen felszereltséggel megnyugtató élmény vele, benne utazni. A háromliteres sorhatos dízellel pedig igazi telitalálat. Ereje letaglózó, 9 liter alatti átlagfogyasztása kedvező, magas ára kivételes tulajdonságokat takar.
A Katalóniai Martorellben fejlesztett és gyártott Seat Arona nemzetközi bemutatóján kiderült, hogy a modell egyik legfontosabb piaca a nekünk szomszédos Ausztria. Ez meglepő számomra, de az nem, hogy az Arona továbbra is kifogástalan kis szabadidő-autó.
A Honda enyhén frissítette népszerű hibrid Civic modelljét, amely új belső stíluselemekkel gazdagodott. Menetpróbán a ráncfelvarrott Honda Civic e:HEV.
Copyright © 2026