Új csuklós buszok Sárváron

június 14, 2021 0

Három új, MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós autóbuszt adtak át Sárváron; a korszerű, kényelmes és környezetkímélő járművek annak a 204 járműből álló flottának a darabjai, amelyekkel országszerte a helyközi elővárosi vonalakon találkozhatnak majd az utasok – közölte az átadás helyszínén tartott sajtótájékoztatón a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Újra növekedési pályán a magyar gazdaság

június 14, 2021 0

Az ipari termelés már az év elején növekedésnek indult, a volumene idén áprilisban 58,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Bővíti a szoftveres tudást Budapesten a Continental

június 14, 2021 0

A Continental technológiai vállalat a piaci trendeknek és a cég globális stratégiájának megfelelően a szoftverfejlesztés területét, azon belül a fejlett vezetéstámogató rendszerek kutatási és fejlesztési tevékenységét bővíti Magyarországon. A Budapesten és Veszprémben megvalósuló befektetés keretében közel 70 új munkahelyet hoz létre a vállalat, magasan hozzáadott értékű, kutatási és fejlesztési (K+F) területeken. A több mint 4 milliárd forint összegű bővítéshez mintegy 1 milliárd forint támogatással járul hozzá Magyarország kormánya.

Merre tovább, autóipar?

június 13, 2021 1

Az önvezető funkciótól kezdve az elektromobilitásig az autógyártás forradalmat él át. Hogyan alakítják át a gazdasági, politikai és technológiai tényezők az iparágat a következő évtizedben? Milyen hatással lesz mindez a beszállítók tevékenységére? A Deloitte stratégiai előrejelzése több lehetséges forgatókönyvet felvázol.

Kellemetlen meglepetés Németországban

június 13, 2021 0

Németországban áprilisban a várt növekedés helyett csökkent az előző havihoz képest az ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.

Bemutató: Ford Puma ST-Line Vignale

június 13, 2021 1

Már egy éve bemutatták, de vezetni csak most tudtuk a Ford Puma legújabb változatát, az ST-Line Vignale felszereltségű modellt. Rövid tesztünkben a 150 lovas egyliteres benzinmotorral hajtottuk meg.

Csiphiány: még egy évet kell kibírni

június 12, 2021 0

Legalább a jövő év közepéig tart a globális csiphiány, amely hátráltatja az autógyártást és veszélyezteti a fogyasztási célú technológiai termékek szállítását is – erre figyelmeztetett a világ egyik legjelentősebb elektronikai bérgyártója, a szingapúri székhelyű Flex.

Vajon mit vettek májusban a leggazdagabb magyarok?

június 12, 2021 0

Jó hónapjuk volt májusban is a luxusautó-kereskedőknek Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára, például sok BMW M, Mercedes-AMG és Porsche modell, de luxus Audi is jócskán fogyott.

Kipróbáltuk a Bayont, vizet fakasztottunk és durrogtattuk az i20-ast

június 12, 2021 0

Nagy adósságot törlesztett a Hyundai hazai importőre, amikor élménynapra hívta az újságírókat. Rengeteg újdonságot mutatott be a dél-koreai márka az elmúlt egy évben, de a járvány miatt csak most nyílt lehetőség arra, hogy néhányukat ki is próbáljuk. Hat autót vezettem, ezúttal kettőről számolok be, a többit részletesen is teszteljük a későbbiekben.

Ezeket a magyar kocsikat és buszokat vettük

június 11, 2021 0

2021 első öt hónapjában 53 417 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 17,85 százalékkal többet (8090 autó), mint 2020 első öt hónapjában. A forgalomba helyezett személyautók és buszok mintegy 13,3 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.

Dacia Spring teszt: olcsó húsnak híg a leve?

június 11, 2021 0

Nagy érdeklődéssel vittem el tesztre a Dacia forradalminak mondott villanyautóját. A Dacia Spring kiváló elektromos autó, ha autómegosztásról, bérautózásról, autókölcsönzésről van szó, de családi autónak aligha felel meg.

Váratlan fordulat Németországban

június 10, 2021 0

Németországban a várt növekedés helyett csökkentek áprilisban a feldolgozóipari megrendelések a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.

Kínában erősít a Daimler

június 10, 2021 0

Közel a felével növeli gyártási kapacitását a Daimler kínai közös vállalata a honlapján publikált dokumentum alapján.

Magyar szabadalommal növelhető a gumiabroncsok élettartama

június 9, 2021 2

Új magyar találmánnyal optimalizálhatják a gumiabroncsok kopását a logisztikai raktárak üzemeltetői. A kifejezetten tömör abronccsal szerelt targoncák számára kifejlesztett gumiabroncs-kopás jelző magyar szabadalom, amelynek ötlete a Zsolaka Kft. ügyvezető igazgatójához, Horváth Zsolthoz köthető. A fejlesztésnek köszönhetően az üzemeltetők jelentős mértékben racionalizálhatják a targoncák abroncsaira fordított összegeket.

1 2 3 4 5 6