Bővíti a szoftveres tudást Budapesten a Continental

Continental
A Continental technológiai vállalat a piaci trendeknek és a cég globális stratégiájának megfelelően a szoftverfejlesztés területét, azon belül a fejlett vezetéstámogató rendszerek kutatási és fejlesztési tevékenységét bővíti Magyarországon. A Budapesten és Veszprémben megvalósuló befektetés keretében közel 70 új munkahelyet hoz létre a vállalat, magasan hozzáadott értékű, kutatási és fejlesztési (K+F) területeken. A több mint 4 milliárd forint összegű bővítéshez mintegy 1 milliárd forint támogatással járul hozzá Magyarország kormánya.

A piaci igények által generált növekedés eredményeként a Continental versenyképessége és a régióban meghatározó fejlesztői szerepe egyaránt erősödik, továbbá hozzájárul hazánk magasabb hozzáadott érték alapú teljesítményének növeléséhez. A Continental magyarországi kutatási és fejlesztési tevékenysége folyamatosan növekszik, jelenleg már több mint ezer a vállalatnál K+F feladatokkal foglalkozók létszáma.

A most bejelentett állami támogatás (EKD2), és a korábbi állami támogatások (EKD1, VNT2, R&D munkavállalók válság alatti támogatása) mind hozzájárulnak ahhoz, hogy olyan gazdasági feltételrendszer jöjjön létre Magyarországon, amely kedvező körülményeket biztosít a magas hozzáadott értékű munkahelyek fenntartására és bővítésére a kutatás és fejlesztés területén. Az új, stratégiai fontosságú területtel a budapesti iroda szorosabb kapcsolatot épít ki a Continental automatizált vezetést fejlesztő, nemzetközi értékláncának szereplőivel, felelősséget vállalva a járművek érzékelését és az azok irányítását megvalósító komponensek összekapcsolásáért.

Mesterséges intelligencia alapú szoftverfejlesztés Budapestről

A budapesti központ legfontosabb kompetenciája megalakulása óta a neurális háló alapú szoftver megoldások létrehozása. Ennek lényege, hogy a környezet egyes objektumainak felismerését mesterséges intelligencia alapú megoldások végzik el. A mesterséges intelligencia kellően széleskörű tanító adatok alapján képes valós időben nagy pontossággal észlelni a gépjármű körüli objektumokat, közlekedési táblákat, sávokat, és ezáltal segíti elő a környezet minél magasabb színvonalú feltérképezését, amely a balesetmentes közlekedés alapját jelenti. Ezek azok a technológiai megoldások, amelyek elvezetnek minket az önvezető autók létrehozásához.

A Continental budapesti mesterséges intelligencia fejlesztési központja saját kompetenciái szélesítése mellett aktív szereplő a mesterséges intelligencia ökoszisztéma kialakításában, mint a Mesterséges intelligencia koalíció tagja, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem stratégiai partnere.

Világszínvonalú fejlesztési központ és kreatív alkotói légkör

A sikeres kutatás-fejlesztési tevékenységekhez megfelelő körülményekre, munkaeszközökre van szükség, amelyek elérhetőek a budapesti mérnökök számára is. Például a 2019 végén átadott frankfurti szuperszámítógép (GPU klaszter) az autóipar egyik legnagyobb számítási kapacitást nyújtó megoldása, amely lehetőséget ad neurális háló alapú fejlesztések sebességének gyorsítására, mennyiségének növelésére. Budapestről ez a megoldás minden mérnökünk számára elérhető, a napi munkában rendelkezésre áll. A technológiai adottságok mellett fontosnak tartjuk tehetségeink számára a rugalmas munkakörülmények biztosítását, és a támogató vezetési kultúra fejlesztését.

Teljes funkciófejlesztési értéklánc és egyetemmel közös kutatás Veszprémben

Az ESC rendszerek teljes körű projektfelelőse, a járműdinamikai fejlesztési kKözpont a Continental veszprémi egységében található, amely különféle szenzorokat gyárt a gépjárművek menetbiztonsági rendszereihez, a világ valamennyi autógyártója számára. Folyamatosan bővül a cég gyártási kapacitása, emellett a kutatás-fejlesztési tevékenysége is fejlődik. Ebbe beletartozik más lokációk koordinálása is, melynek köszönhetően a Continental bizonyos vevőit teljes mértékben Veszprémből szolgálja ki a világ minden részén. Mindezek mellett szenzorfejlesztési részlege kompetencia központ világszerte, számos szenzorrendszer tekintetében.

A vállalat az idei év márciusában jelentette be, hogy a veszprémi Pannon Egyetemmel együttműködésben önálló beavatkozásra képes fékrendszert fejleszt a következő három évben. A program a vezetőt támogató fejlett járműtechnológiai megoldások alapvető és biztonságkritikus elemét, az önállóan is beavatkozásra képes fékrendszer fejlesztését tűzi ki célul. A munkaterv részét képezi a szimulációs- és gyártási tesztelésre alkalmas tesztkörnyezet kialakítása és annak fejlesztése. A munkaterv céljai között szerepel, hogy a szenzor-fúziós, modell-referenciás és korszerű jelfeldolgozási eljárásokkal sikerüljön megbecsülni azokat a nem mérhető paramétereket, amelyek hasznos kiegészítő információkat adnak az alacsony szintű fékvezérlő szabályozási körnek és a magasabb szintű döntéshozatali rendszereknek, mint a vészfék asszisztens, adaptív sebességtartó funkció, gyalogosvédelmi és ütközéselkerülési rendszerek. A kutatás-fejlesztés folyamata kiterjed arra a szimulációs környezetre is, amelyben a fékvezérlőbe integrálásra kerülő innovatív megoldások tesztelése és validálása is megvalósul.