Újra növekedési pályán a magyar gazdaság

magyar gazdaság
Az ipari termelés már az év elején növekedésnek indult, a volumene idén áprilisban 58,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A közlemény szerint a magyar gazdaság újraindítását segítő intézkedések tompítják a járvány negatív gazdasági hatásait, amit már az áprilisi ipari termelés adatai is visszatükröznek.     A kormány továbbra is kiemelt célnak tartja a vállalkozások megerősítését, munkahelyteremtő és beruházásösztönző támogatásokkal segíti őket, hogy könnyebbé tegye számukra a válság utáni újraindulást, hiszen a jelen beruházása a jövő növekedése és munkahelye – idézi a közlemény György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárt.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy amíg 2008 után 6 évre volt szüksége az iparnak, hogy visszatérjen a válság előtti szintre, most egy év alatt visszaállt a korábbi növekedési pályájára.

A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a kibocsátás 59,2 százalékkal emelkedett, ezzel az év első négy hónapjában a termelés szintje 13,8 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest. Az áprilisi bővüléshez a feldolgozóipar szinte minden alága hozzájárult. A legnagyobb súlyú járműgyártás kiugróan nőtt, ami főleg az előző év áprilisi gyárleállások okozta alacsony bázisérték eredménye – áll a közleményben.

Az ipari kibocsátás tavaly áprilisban érte el mélypontját, nyár végén azonban fokozatosan felfutott, teljes mértékben ledolgozva a tavaszi kiesést, így márciusban rekordteljesítményt ért el a hazai ipar. A járványt követő időszakban a helyreállást segítik az elmúlt időszakban bejelentett nagy volumenű beruházások, melyek középtávon növelik a termelőkapacitásokat, így például két nagy autógyártó cég is több milliárdos bővítést jelentett be, illetve az exportkapacitásokat bővítik a stabil kereslettel bíró hadiipar beruházásai is – sorolja a közlemény.