Megszerzi az irányítást a mesterséges intelligencia?

augusztus 14, 2023 0

A mesterséges intelligencia (MI) számos iparágba belopakodik, természetesen már ott van az autóipari ellátási láncban is. Jó, hasznos ez nekünk, vagy féljünk tőle? Yossi Sheffi, az MIT mérnöki rendszerek professzora az Automotive Logistics szaklapban mérlegelte az előnyöket és hátrányokat.

Elképesztő ütemben veszik az új autókat a horvátok

június 28, 2023 0

Horvátországban az első öt hónapban 26 ezer 584 új személygépkocsit adtak el, 44,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte a horvát belügyminisztérium a Promocija Plus intézet adataira hivatkozva.

Rossz passzban van a Renault

március 8, 2023 0

Veszteséggel zárta a tavalyi évet a francia Renault konszern oroszországi tevékenységének feladása folytán – jelentette be a Renault.

Átalakul a Renault és a Nissan szövetsége

február 11, 2023 0

A Renault és a Nissan autógyárak kiegyenlítik részvényesi kereszttulajdonlásukat a kettejük közötti konfliktusforrás felszámolása érdekében – jelentette be a két vállalat.

Szaúdi pénzből fejleszt a Renault

január 25, 2023 0

A Renault SA és a kínai Geely Automobile Holdings a Saudi Aramco olajipari konszern bevonását tervezik befektetőként és együttműködő partnerként a tervezett benzin-hibrid hajtáslánc technológia […]

Kínaiakkal szövetkezik a Renault

november 15, 2022 0

A Renault SA és a kínai Geely autóipari konszern egyenlő tulajdoni arányban közös cég alapításáról írt alá szándéknyilatkozatot benzinmotorok és hibrid hajtásláncok gyártására és szállítására – jelentette be a két vállalat.

Növelte bevételét a Renault

október 27, 2022 0

Az előző évinél kisebb értékesítési volumen mellett növelte forgalmát az idei harmadik negyedévben a Renault csoport a honlapján publikált jelentés szerint.

Akik élnek, azok délnek mennek – Renault Austral menetpróba

október 14, 2022 0

Tisztázzuk az elején, hogy az Australnak nincs köze Ausztráliához és nem a Kadjar utódja. Vagy mégis? A lényeg, hogy a Renault ezzel a modellel dél felé vette az irányt és a Kadjar helyére egy teljesen új, csakis villamosított benzinmotorokkal szerelt modellt tervezett.

Megmarad a Renault Hungária csapata

október 10, 2022 0

Lezárult a Renault Hungária felvásárlása, melynek során az AutoWallis és a Salvador Caetano csoport által alapított vállalat tulajdonába került a Renault, a Dacia és az Alpine márkák kizárólagos magyar importőri joga – közölte az AutoWallis.

Mi lesz veled, Dacia? Elmondja a főnök

szeptember 16, 2022 0

Renault nélkül nincs Dacia – hangsúlyozta Denis Le Vot, a Dacia márka vezérigazgatója, aki a márka új arculatának bemutatóján adott rövid interjút.

A Renault importőre lehet az AutoWallis

szeptember 13, 2022 1

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyével az AutoWallis csoport és a portugál Salvador Caetano közös társasága, az AutoWallis Caetano Holding Zrt. megvásárolhatja a Renault Hungária Kft.-t, ezzel megszerezhetik a Renault, a Dacia és az Alpine kizárólagos importőri jogát – közölte az AutoWallis Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Újraindul a normális munka a francia gyárakban

augusztus 23, 2022 0

A Renault, és a Stellantis francia üzemei a csiphiány ellenére is folytatják a rendes munkát. A félvezetőhiány továbbra is napi szintű ellenőrzést igényel, bár a termelést nem érintett olyan súlyosan, mint a tavalyi nyári szünet végén.

Megállapodott a Vitesco és a Renault

augusztus 10, 2022 0

Stratégiai megállapodást kötött a Renault csoport és a Magyarországon is gyártóbázissal rendelkező Vitesco Technologies. A két cég közösen fejleszti az elektromos és a hibrid autók erősáramú rendszereit.

Visszaesett a Renault

július 15, 2022 0

A Renault SA francia autógyártó eladásai 29,7 százalékkal, 1 millió 199 járműre csökkentek az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, részben a félvezetőhiány és az orosz piacról való kivonulás miatt.

Eladták a Renault Hungariát

április 12, 2022 1

Az AutoWallis Nyrt. a portugál Salvador Caetano csoporttal közösen vásárolja fel a Renault Hungária Kft-t, ezzel megszerzi a Renault, a Dacia és az Alpine márkák kizárólagos importőri jogát Magyarországon – tájékoztatott a tőzsdén jegyzett vállalat. Renault Hungária árbevétele 70,3 milliárd forint volt tavaly.

1 2 3 8