A Suzukié a leghosszabb embervonat
A Suzuki családi napon Esztergomban megdőlt a hazai élőláncrekord. A suzukisok részvételével Magyarország leghosszabb embervonata állt össze.
A Suzuki családi napon Esztergomban megdőlt a hazai élőláncrekord. A suzukisok részvételével Magyarország leghosszabb embervonata állt össze.
Az Audi Hungaria Zrt. a Széchenyi István Egyetem közel 30 hallgatóját fogadta, akik a duális felsőfokú képzésében vesznek részt. Az egyetemisták immár három szakon folytathatnak gyakorlatorientált tanulmányokat, szeptembertől gépészmérnök szakon is. Az új évfolyam a nagyvállalat életével és a szakterületek mindennapjaival ismerkedhetett meg.
A duális képzés fejlesztésére és egy új ösztöndíjprogram bevezetésére is kiterjedő együttműködési keretszerződést kötött a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. és a Szegedi Tudományegyetem.
Augusztus végén átadták a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia új multifunkcionális sportcsarnokát, amelyet tao-támogatással és önkormányzati forrásból, 791 millió forint összegű beruházással a régi városi uszoda épületéből alakítottak ki.
A magyar mérnököknél a szakmai fejlődés a fő álláskeresési szempont, a fizetés csak a második – állapította meg a Jobsgarden HR-toborzó és tanácsadó cég, a magyar mérnökök munkaerőpiaci igényeit és kilátásait vizsgáló kutatása.
A rácalmási gumiabroncsgyártó vállalat idén második alkalommal indította útjára Közösségi Összefogás a Szebbért elnevezésű, röviden „KÖSZ Hankook!” programját, amelynek keretében létrehozták Dunaújváros első kutyaparkját.
Több mint ötven dolgozó vett részt az Apollo Tyres-nél szervezett véradáson, ezzel összesen 150 másik embernek segítettek.
Szeptember 1-jétől Oliver Stefani felel a Škoda autók formatervezéséért. Az 53 esztendős szakember legutóbb a Volkswagen márka külső dizájnjának vezetőjeként tevékenykedett. Oliver Stefani Braunschweigben és Pasadenában tanult formatervezést, s az elmúlt tíz évből a Volkswagen számos sorozatgyártású, illetve koncepciómodellje viseli keze munkáját.
A hőség az ipari üzemekben dolgozók számára is rendkívül megterhelő. Az Apollo Tyres tavasszal átadott gyárában nem csak az ilyenkor kötelező intézkedések védik a dolgozókat. A rendszeres hűtött limonádén és vízosztáson felül augusztus 4-én a legmelegebb órákban 13:00 és 16:00 között fagylaltosztással is meglepték őket.
Győrben tették le az ország első, 14,2 milliárd forint kormányzati támogatásból megépülő Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központ (FIEK) alapkövét a Széchenyi István Egyetemen. A 4700 négyzetméter alapterületű központ várhatóan jövő júliusra készül el.
Peter Kössler, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke az Audi Aréna előtt hivatalosan átadta Borkai Zsoltnak, Győr város polgármesterének azon Audi modellek kulcsait, amelyekkel az Audi Hungaria támogatja a győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF).
A Schaeffler-csoport vezetősége Szigeti Tibort nevezte ki az LuK Savaria Kft. gyárigazgatójának
A 2016/2017-es tanévben 53 ezer tanuló vett részt a duális képzésben, a legtöbben a vendéglátóiparban, a gépiparban és a kereskedelemben dolgoztak tanulószerződéssel – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).
Az Audi Hungaria Zrt. és partneriskolái duális szakképzésében idén 124 tanuló szerzett bizonyítványt. Jelenleg 15 különböző szakma közül választhatnak a diákok. Az elmúlt 16 év során mintegy 1800 fiatal végzett az Audi Hungaria gyakorlatorientált oktatási rendszerében, melynek egyre bővül a szakmakínálata.
A versenyszférában tapasztalható jelentős bérnyomás és bérverseny, illetve a költségvetési szféra bérrendezéseinek hatásával magyarázták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az áprilisi jelentős béremelkedést, amire több mint egy évtizede nem volt példa.
Határidő nélküli munkabeszüntetést kezdtek bérköveteléseik megtagadása miatt a Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai június 20-án reggel.
A Jaguar Land Rover (JLR), a legnagyobb brit autógyártó azt tervezi, hogy 5 ezer új munkahelyet hoz létre Nagy-Britanniában jövőre.
Copyright © 2026