Bővített a Videoton
Több mint 8 milliárd forintos beruházással bővítette székesfehérvári gyárát a Videoton Electronic Assembly Services Kft.
Több mint 8 milliárd forintos beruházással bővítette székesfehérvári gyárát a Videoton Electronic Assembly Services Kft.
Bokrétaavató ünnepséget tartottak az NI Hungary Kft. debreceni gyárában, miután elérte legmagasabb pontját a vállalat legújabb, negyedik épülete.
A világ egyik vezető iparirobot-gyártó cége, a japán Yaskawa Electric Corporation megnyitotta új európai gyárát, az Európai Robotika R&D Központot a dél-szlovéniai Kocevje városában – közölte a helyi média. Ez az első ilyen létesítmény Európában.
Együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint az osztrák és a szlovén autópálya kezelő társaságok vezetői, hogy segítsék egymás munkáját az együttműködő, hálózatba kapcsolt és önvezető járművek megjelenésére való felkészülésben – közölte a Magyar Közút.
Dieter Zetsche, a Daimler vezérigazgatója április 5-én lerakta a konszern akkumulátorgyárának az alapkövét az untertürkheimi telephelyén.
A Bilk Logisztikai Nyrt., Magyarország egyik legnagyobb logisztikai központja eredményes évet zárt tavaly: növelte raktárkapacitását, árbevételét és üzemi tevékenységének hatékonyságát; 12 millió euró feletti árbevételt ért el, 531 ezer euróval többet az egy évvel korábbinál.
Több mint 45 vállalat képviselte az Észak-Magyarországi régió járműiparát az április 4-én tartott B2B Miskolc üzleti találkozón mely a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének (MAJOSZ) közös szervezésében az év első vidéki járműipari B2B találkozója volt.
A három dél-koreai mobil távközlési szolgáltató vállalat, az SK Telecom Co., a KT Corp. és az LG Uplus Inc. elindította a világon először ötödik generációs (5G) kereskedelmi mobil szolgáltatását.
A Ford Puma lesz a második modell, amelyet az amerikai járműgyártó romániai üzemében fognak összeszerelni – erősítette meg hivatalosan a vállalat.
Önvezető elektromos autókat tesztel valós forgalmi körülmények közepette Hamburg egyes kijelölt útszakaszain a Volkswagen konszern.
Magas hozzáadott értéket és technológiai színvonalat képviselő munkahelyek jönnek létre százas nagyságrendben Magyarországon a most aláírandó magyar-ohiói gazdasági együttműködési megállapodás eredményeképpen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A német Daimler autógyártó konszern átadta első oroszországi Mercedes gyárát szerdán, csaknem két évvel azután, hogy lerakták az alapkövét a Moszkvától északnyugatra található ipari parkban.
A Volvo Cars új, több milliárd svéd koronás fényezőműhellyel csökkenti torslandai gyártólétesítményének energiafogyasztását és károsanyag-kibocsátását.
A német autógyárakhoz tíz százalékkal kevesebb belföldi megrendelés érkezett be az idén márciusban, mint tavaly, külföldi megrendeléseik pedig nyolc százalékkal csökkentek az autóipari vállalatok szakmai képviseleti szervezete, a VDA keddi jelentése szerint.
Több mint 150 ezer kilométert tett meg kísérleti céllal 56 önvezető jármű a pekingi konglomerációban az önkormányzat közlekedési bizottságának jelentése szerint.
Oliver Schatz, aki 6 évig volt a budapesti fejlesztési központ vezetője és emellett a Robert Bosch Kft. egyik ügyvezető igazgatója, a németországi Reutlingenben folytatja pályafutását, ahol a gépjármű-elektronika üzletágon belül a félvezetők részlegen egy új üzleti terület kialakításának stratégiai feladatait látja el. Daniel Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője ezentúl a Robert Bosch Kft. ügyvezetését egyedül látja el. A fejlesztési központ vezetőjének április 1-jétől Szászi Istvánt nevezték ki.
A cégek több mint 80 százaléka a következő egy évben növeli befektetéseit a digitális technológiákba – derül ki a The Economist Intelligence Unit és a DXC Technology informatikai szolgáltató cég közös globális kutatásából.
Copyright © 2025