Gumibitumen-üzemet épít a Mol Zalaegerszegen

Hárommilliárd forintból épít új gumibitumen-üzemet a Mol Zalaegerszegen; Varga Mihály a beruházás alapkőletételén azt hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a magyar gazdaság válságállóságát, amelynek egyik biztosítéka maga a Mol, illetve a vállalat beruházása, amelyhez a kormány 750 millió forintot biztosított a nagyvállalati beruházási támogatás révén.

A zalaegerszegi új gumibitumen-üzem belföldön és a külpiacokon is versenyképes, hozzáadott értéket jelentő, saját fejlesztésű terméket állít elő, ami a felhasznált gumiabroncsok miatt jelentősen hozzájárul a környezetterhelés csökkentéséhez. A Pannon Egyetemmel közösen kikísérletezett terméknek köszönhetően egyre jobb minőségű utak épülhetnek majd Magyarországon, a 15 éve épült kísérleti szakaszon például egyetlen kátyú sem keletkezett, ami nem elhanyagolható szempont, figyelembe véve, hogy évente 90 milliárd forintba kerül az állami útfenntartás – jelezte a miniszter.

Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök-vezérigazgatója a rendezvényen azt mondta: az új üzem az innovatív technológia és a felelős vállalati gondolkodás összekapcsolása. Zala, mint a magyar olajipar bölcsője – ahol 1937-ben állították termelésbe az első olajkutat – ma is az egyik legfontosabb bázisa a magyar kőolajiparnak.

A Pannon Egyetemmel közösen kifejlesztett technológiával 2012 óta 60 kilométer útszakasz készült el, amelyhez 50 ezer gumiabroncsot használtak fel. Az új üzemben 2020-ban indul el a termelés, évente 20 ezer tonna gumibitument állítanak elő, amelyhez 3000 tonna, félmillió darab használt gumiabroncsra lesz igény. Mindez évente 200 kilométernyi, hosszabb élettartamú, alacsonyabb zajterhelésű burkolat, biztonságosabb közlekedést lehetővé tevő útszakasz aszfaltozására elegendő – részletezte Hernádi Zsolt.

 

1 Comment on Gumibitumen-üzemet épít a Mol Zalaegerszegen

Comments are closed.