Öt vállalat nyerte az Év Beszállítója 2023 díjat

március 10, 2023 0

A Járműipar.hu autóipari szakmai magazin, a Zöldjárműipar.hu szerkesztősége és az Autószektor autós portál az Autós Nagykoalíció közreműködésével idén is megválasztotta az év beszállítóit az Év Magyar Autója verseny keretein belül.

Új gyáregységet épített az Airbus gyulai beszállítója

március 10, 2023 0

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a védelmiipar-fejlesztés egyik újabb lépésének nevezte a Satys PSP Hungary Zrt. francia-magyar vegyesvállalat megalakítását Gyulán. A cég az Airbus Helicopters Hungary felületkezeléssel foglalkozó partnere, a Békés vármegyei városban új gyáregységet is létrehoztak az Airbus-gyár mellett.

Hatalmas beruházást jelentett be a Bosch Magyarországon

március 7, 2023 1

Csaknem 70 milliárd forintos beruházást jelentett be a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon, amelynek keretében 2024 végéig logisztikai központot hoznak létre, illetve bővítik a kéziszerszám- és akkumulátorgyártást Miskolcon – közölte a vállalat.

Javított a Bosch

február 25, 2023 1

Növelte forgalmát és javított eredményességén 2022-ben a német Robert Bosch GmbH autóipari alkatrész és berendezés beszállító vállalat.

632 milliós fejlesztés a székesfehérvári beszállítónál

február 5, 2023 0

Európai uniós támogatás segítségével, 632 millió forintos gyártási kapacitásbővítést hajtott végre Székesfehérváron az automatizálással és prototípus-fejlesztéssel foglalkozó, elsősorban autóipari gyártók gyártósoraira célgépeket tervező és gyártó Amplio Automatika Kft.

Egymilliárdos beruházást fejezett be a napkori cég

január 29, 2023 0

Több mint egymilliárd forintot fordított a darukban használható hajtóműcsalád kifejlesztésére a napkori székhelyű, fémszerkezetek gyártásával foglalkozó Gémtech Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó Kft. – közölte a társaság.

Lendületben a kiberbiztonsági innovációk

január 24, 2023 0

Az autóipar továbbra is az innováció melegágya, amit hajt az elektronika egyre nagyobb mértékű térnyerése a járműrendszerekben. A cél, hogy biztonságosabbá és intelligensebbé váljon a mobilitás, és javuljanak az autóban szerzett élmények.

Zavartalan a debreceni gyár építése

január 21, 2023 2

A debreceni Semcorp gyártóüzemmel kapcsolatos munkálatok a megszokott ütemben zajlanak tovább, a tesztüzem pedig várhatóan még ebben az évben megkezdődik – erősítette meg a kínai Semcorp csoport vezetősége közleményben.

Új típusú kondenzátorokat fejlesztett ki a TDK Szombathelyen

január 19, 2023 0

Új típusú, energiahatékonyságot növelő kondenzátorokat és úgynevezett kondenzátor-bank modulokat fejlesztettek ki egy nemrég lezárult átfogó kutatás-fejlesztési program részeként a TDK Hungary Components Kft.-nél Szombathelyen – közölte a cég.

Uniós pénzből fejleszt a beszállító

január 9, 2023 0

Mintegy 677 millió forint európai uniós támogatással fejleszti technológiáit, kompetenciáit és szolgáltatási minőségét a Debrecen nyugati ipari parkjában található AR-Robotics Kft. – tájékoztatta az MTI-t a cég sajtóreferense.

Közösen fejleszt a Carboferr, a 4iG és a BME

január 4, 2023 0

Acélszerkezetek gyártásához használható digitális rendszert fejleszt 734 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatásból a Carboferr Kereskedőház Zrt., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és 4iG Nyrt. – közölte a Carboferr.

Megújul az ecseri beszállító telephelye

december 27, 2022 0

A Pro-Form Ipari és Kereskedelmi Kft. megújítja ecseri telephelyét, a hőre lágyuló műanyag-feldolgozással foglalkozó cég beruházáshoz 334,23 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban – közölte a társaság.

1 3 4 5 6 7 96