A lengyelek kapták az elektromos furgon gyártását

május 6, 2017 0

A Volkswagen konszern a VW nyugat-lengyelországi Wrzesnia üzemében tervezi gyártani a Crafter furgon elektromos hajtású változatát – tájékoztatta a PAP hírügynökséget a Volkswagen Poznan (VWP) szóvivője, Dagmara Prystacka.

Robotautók London és Oxford között

május 4, 2017 0

Bő két év múlva már vezető nélküli autók közlekedhetnek a London és Oxford közti 100 kilométeres úton, ha valóra válnak egy frissen létrehozott brit konzorcium tervei.

Kétmillió kis SUV-t értékesíthetnek 2018-ban

május 4, 2017 0

Európában rohamosan nő a szabadidő-autók eladása, derül ki az LMC Automotive piackutatásából. Ahogy a Hyundai, a Volkswagen és a Kia is előállt egy-egy ilyen modellel, 2018-ra 2 millió, 2020-ra 2,3 milliós eladásokat is produkálhatnak az SUV-k.

Kína az elektromos autók megmentője

április 27, 2017 0

A kínai autóipar ambiciózus terveket dédelget új elektromos autómodellek bevezetésére azzal együtt is, hogy a kínai kormány az állami támogatás fokozatos megvonásával és az eladásokban kötelező elektromos kvóta bevezetésével igyekszik elérni, hogy saját erőből finanszírozzák az elektromos autók gyártását.

Sosem volt még ilyen jó a Swift

április 27, 2017 0

Olyan premiert tartottak a héten Magyarországon, amilyen még sosem volt. Bemutatták a japán Suzuki Swiftet, a magyar autó legújabb generációját, amely immár nem Esztergomban, hanem Sizouka prefektúrában készül.

Már a németeknek sem kell villanyautó

április 26, 2017 0

A vásárlási szubvenció iránt benyújtott kérelmek alapján nem igazán mutatnak kellő lelkesedést az elektromos autók iránt a német autósok és vállalatok.

Úgy veszik a Skodákat, mint a cukrot

április 25, 2017 0

Továbbra is jól megy a cseh Skoda Auto gyárnak, amely az idei első negyedévben rekordszámú, 283 500 személygépkocsit adott el, ami éves bázison 2,5 százalékos növekedés. Jelentősen megugrott a kereslet a Skodák iránt Európában.

Magyar alkatrészekkel: BMW M240i xDrive teszt

április 24, 2017 0

Bár nem egy nagy autó, mégis az autóipar egyik dinoszaurusza ez a BMW kupé. Alaphelyzetben még hátsókerék-meghajtású, hosszában elhelyezett motorja hathengeres és ugyan már turbós, mégis a régi izmos bajor kupék izgalmát idézi. Bolondbiztos összkerék-meghajtással tettük próbára.

Milyen magyar járműveket vettünk 2017-ben?

április 19, 2017 0

2017 első három hónapjában 24 346 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 23,6 százalékkal többet (4649 autó), mint a tavalyi azonos időszakban. A forgalomba helyezett kocsik 10,5 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.

Ezekkel az újdonságokkal hódít a Suzuki Ignis

április 18, 2017 0

Magyarországon is bemutatkozott az új Suzuki Ignis. A fiatalokat megcélzó ultrakompakt SUV modellben egyesül a letisztult, stílusos külső a sokoldalú kihasználhatósággal. A Suzuki hagyományai által inspirált, de a 21. század elvárásaihoz igazodó, karakteres megjelenésű crossover magabiztos, kényelmes és élvezetes vezetést biztosít a legváltozatosabb körülmények között is. Nézzük, mivel hódít.

Magyar alkatrészekkel: Renault Talisman Grandtour teszt

április 17, 2017 0

A Renault Talisman Grandtour főként különleges szépségével és kifinomult testre szabhatóságával lehet vonzó a francia autók szerelmeseinek körében. Német és japán versenytársaira nem veszélyes. 200 lovas benzinmotorral és csúcsfelszereltséggel teszteltük.

1 52 53 54 55 56 70