Szeptemberben indul a debreceni BMW duális szakképzési programja

Debrecen BMW
Szeptemberben kezdődik a debreceni BMW gyár hároméves duális szakképzési programja, amelyre három helyi technikumból száz tizedikes diákot választottak ki – jelentették az épülő gyár területén tartott sajtótájékoztatón április közepén.

Barabás Botond, a gyár képzési vezetője azt mondta, nem volt könnyű kiválasztani a száz diákot, mert jóval több jól felkészült, a leendő szakmája mellett elkötelezett fiatallal találkoztak a három iskolában: a Mechwart András, a Brassai Sámuel és a Beregszászi Pál technikumban.    Tájékoztatása szerint a szeptemberben elinduló duális képzésben száz diák négy szakmában – gépjármű-mechatronikai technikus, mechatronikai technikus, elektronikai technikus, illetve informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus – kezdi meg a munkát, és a három év végeztével állást ajánlanak nekik a BMW debreceni autógyárában.

Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) kancellárja azt mondta, a városban a BMW egyfajta hívószó, lehetőség a fiataloknak, azt is üzeni, hogy Debrecenben van perspektíva a szakma hasznosulására.    Hozzátette: a DSZC, az oktatási intézmények és a BMW együttműködése már hat éve tart, amelynek egyik fontos pillére az ágazati alapoktatás összehangolása. Ezt az időszakot a közös tananyag-fejlesztés mellett az oktatók továbbképzésében való részvétel is jellemezte – mondta.

A debreceni BMW gyár duális képzésbe való bekapcsolódásával a szakképzés új korszakába léptek – fűzte hozzá a kancellár.