Rontott a német járműipar

május 31, 2023 0

A német statisztikai hivatal, a Destatis közölte, hogy a feldolgozóipari ágazatban az új rendelések ár, szezonális és naptári kiigazítással 10,7 százalékkal estek februárhoz képes, amikor még 4,5 százalékos növekedést jegyeztek fel. Elemzői várakozások átlagában szerényebb, 2,2 százalékos csökkenés szerepelt. A nagy volumenű megrendeléseket nem számítva 7,7 százalék volt a csökkenés márciusban az előző hónaphoz képest.

Krisztián Róbert a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyetteseként folytatja

május 30, 2023 0

A Magyar Suzuki Zrt. Igazgatóságának ajánlása alapján a május végi közgyűlés úgy határozott, hogy június 1-jétől Krisztián Róbert tölti be az esztergomi gyártóvállalat vezérigazgató-helyettesi pozícióját. Urbán László, aki több mint 15 évig sikeresen látta el ezt a pozíciót, igazgatósági tanácsadóként folytatja munkáját.

Kevés hazai gyártású autó fogy

május 30, 2023 0

2023 első négy hónapjában 37 778 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 0,8 százalékkal többet (plusz 313 autó) mint 2022-ben. Ezek között egyre kisebb a hazai gyártású modellek aránya: a forgalomba helyezett személyautók és buszok mintegy 7,95 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.

Csökkent az Airbus nyeresége

május 28, 2023 0

Csökkentek az Airbus repülőgép-kiszállításai az első negyedévben, a repülőgépgyártó alacsonyabb bevételre tett szert az egy évvel korábbinál, nyeresége pedig kevesebb mint a felére esett vissza a honlapján publikált beszámoló alapján.

Akkubeszerelő-üzemmel bővül a kecskeméti Mercedes-gyár

május 27, 2023 0

A jövőbeni Mercedes EQ-modellek gyártásához szükséges nagyfeszültségű akkumulátorok számára egy új beszerelőüzem létesül a kecskeméti Mercedes-Benz gyár területén – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Új, innovatív szolgáltatás a közösségi autómegosztásban

május 26, 2023 0

Az autómegosztó szolgáltatások rohamtempóban hódítják meg a fejlett piacokat, ahogy az autóhasználati szokások gyökeresen átalakulnak. A mai fiatalok egyre inkább a gondtalan mobilitásra vágynak, mintsem járművek birtoklására. A közösségi autómegosztás mellett szólnak a fenntarthatóság és környezetvédelem terén elérhető előnyök valamint az autó fenntartásával kapcsolatos költségek megosztása, részbeni megtérülése.

Rossz hír Németországból

május 26, 2023 0

Márciusban Németország exportja 5,2 százalékkal, 129,7 milliárd euróra csökkent, az importja 6,4 százalékkal, 113 milliárd euróra esett februárral összevetve – közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis.

Villanyautóval Tamperébe? Normális?

május 26, 2023 0

Sikersztori következik: egy Skoda Enyaq iV 80 villanyautóval szerencsésen jártuk meg a Szigetszentmárton–Tampere–Szigetszentmárton távot. Nem volt gyorsabb, mint repülővel, nem volt kényelmesebb, mint vonattal és nem volt olcsóbb, mint egy dízel- vagy benzines autóval. Cserébe kaland volt, bejártuk a Baltikumot, Lengyelországot, lógattuk a lábunkat a rigai öböl jéghideg vizében, belestünk Szlovákiába és Csehországba, kompoztunk, nagyokat ettünk és jó meccseken szurkoltunk. Ez a lényeg!

Tovább nő az acélkereslet

május 25, 2023 0

A nemzetközi acélipari szövetség, a World Steel Association (WSA) szerint az idén az acél iránti globális kereslet 2,3 százalékkal, 1,822 milliárd tonnára nőhet a tavalyi 1,782 milliárd tonnáról.

Ford Grand Tourneo Connect teszt: Ha nagy a család, ez kell

május 25, 2023 0

A Ford és a Volkswagen együttműködésének gyümölcse a Tourneo Connect, amely teljes egészében egy Caddy Ford logókkal. Ahogy a VW, úgy a Ford is kiváló utazóautó nagy családoknak, szabadidő-sportokat kedvelőknek és kisvállalkozóknak.

Kollaboratív robotok segítik a pályaválasztást középiskolákban

május 24, 2023 0

Kollaboratív robotokat visz középiskolákba, valamint előadást tart a pályaválasztás előtt álló diákoknak a Promatech Célgépgyártó Kft. Az idén indított iskolalátogatási program célja, hogy betekintést nyújtson a tanulóknak az ipari automatizálás gyorsan fejlődő területére. A speciálisan ennek a korosztálynak készített bemutató átlép a frontális oktatás korlátain és valós példákon bemutatva, az emberrel együttműködő robotok mellett online kvíz segítségével teszi interaktívvá az előadást.

Ezer diák már biztosan ingyen láthatja a Csontváry kiállítást

május 24, 2023 0

Május 18-án a Volkswagen Magyarország ezer felsőoktatásban tanuló hallgatót hívott meg a Szépművészeti Múzeumba, hogy ingyen tekinthessék meg a „Csontváry 170” kiállítást. A jegyek mindössze 7 nap alatt elfogytak, a programban résztvevő egyetemek regisztrált hallgatói így térítésmentesen látogathatnak el egyszeri alkalommal a Múzeumba.

Új fázisban a győri Széchenyi István Egyetem innovációs parkjának fejlesztése

május 24, 2023 0

Új fázisához érkezett a Széchenyi István Egyetemen épülő Tudományos és Innovációs Park fejlesztése, a beruházásnak nagy szerepe lehet a felsőoktatás és a gazdaság minél szorosabb együttműködésében, s ezáltal a magyar gazdaság sikerében – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Győrben.

Kiss Katalin kapta a Volkswagen Kék Innovációs Különdíját

május 23, 2023 0

Május 20-án tartották a 28. Év Menedzsere Díjátadó Gálát, amelyen az elmúlt év legjobb hazai vezetőit díjazták. Ezúttal is kiemelt figyelem irányult a Menedzserszövetség és a Volkswagen által közösen alapított Kék Innovációs Különdíjra. Pesti Tímea, Joerg Bauer, Ifj. Chikán Attila, Karikó Katalin és Szászi István, után Kiss Katalin, a MAM-Hungária Kft. ügyvezetője, a MAM vállalatcsoport gyártási vezérigazgatója lett idén a díj kitüntetettje.

Csinos profitot könyvelt a Porsche

május 23, 2023 0

Növekvő első negyedéves bevételről és javuló működési eredményről számolt be jelentésében a Porsche AG német autógyártó vállalat.

1 2 3 4