Kiss Katalin kapta a Volkswagen Kék Innovációs Különdíját

Kiss Katalin
Május 20-án tartották a 28. Év Menedzsere Díjátadó Gálát, amelyen az elmúlt év legjobb hazai vezetőit díjazták. Ezúttal is kiemelt figyelem irányult a Menedzserszövetség és a Volkswagen által közösen alapított Kék Innovációs Különdíjra. Pesti Tímea, Joerg Bauer, Ifj. Chikán Attila, Karikó Katalin és Szászi István, után Kiss Katalin, a MAM-Hungária Kft. ügyvezetője, a MAM vállalatcsoport gyártási vezérigazgatója lett idén a díj kitüntetettje.

 A Kék Innovációs Különdíj jelöltjeire szakmai szervezetek, a jelölő bizottság, valamint a Menedzserszövetség elnökségének tagjai, illetve annak ügyvezetése tehetnek javaslatot. Mint minden évben, az ajánlásokat titkosan kezelte az ügyvezetés a jelöltek tudta nélkül, és összeállították a háttéranyagokat a jelölő bizottság részére. A bizottság pontozása alapján kategóriánként 3 jelölt került a Menedzserszövetség elnöksége elé, rangsorolás nélkül. Az elnökség pedig titkos szavazással döntött idén is arról, hogy kategóriánként – fél éves jelölési és döntési folyamatot követően – kik lettek a 2022-es év legkiválóbb vezetői, a legjobbak legjobbjai. Előnyt élveztek azok a jelöltek, akik az adott díjkategóriának megfelelő̋ területen végzett kimagasló́ teljesítményéről 2022-ben az általuk vezetett vállalkozás által elért eredmény, mérföldkő is tanúskodott.

Kiss Katalin egyetemi tanulmányait követően egy szombathelyi székhelyű, nemzetközi faipari vállalatnál helyezkedett el termeléstámogató-, valamint fejlesztőmérnök pozícióban. 1992-től, szinte a MAM vállalatcsoport indulásától a magyarországi gyártóüzem termelésvezetője, majd öt évre rá ügyvezető igazgatója. Vezetése alatt a nyolcfős vállalkozás 600 fős nagyvállalattá nőtt, a folyamatos fejlődés mellett ma már évente százmillió babatermék kerül ki a gyártósorról öt kontinens üzleteibe, számos helyen piacvezető márkaként.

Az elért eredmények és a több mint húszéves ügyvezetői feladatok után, 2020-ban a vállalatcsoport gyártási vezérigazgatójává választották, melynek köszönhetően már nemcsak a magyar, de az ázsiai gyártóüzemek munkáját is irányítja, továbbá globális szinten felügyeli az ellátási lánc és a minőségirányítás folyamatait.

A Menedzserszövetség és a Volkswagen közös díját a Volkswagen hazai márkaigazgatója, Papp Zoltán adta át.