Új, innovatív szolgáltatás a közösségi autómegosztásban

 Az autómegosztó szolgáltatások rohamtempóban hódítják meg a fejlett piacokat, ahogy az autóhasználati szokások gyökeresen átalakulnak. A mai fiatalok egyre inkább a gondtalan mobilitásra vágynak, mintsem járművek birtoklására. A közösségi autómegosztás mellett szólnak a fenntarthatóság és környezetvédelem terén elérhető előnyök valamint az autó fenntartásával kapcsolatos költségek megosztása, részbeni megtérülése.

A Cardeon Magyarország Kft. BluGo néven hamarosan olyan közösségi autómegosztó szolgáltatással lép piacra, amely nagy mértékben támaszkodik az egyes régiókban elérhető márkakereskedői hálózatokra, a kereskedések szolgáltatásaira.

A Budapesten elérhető városi szolgáltatókkal ellentétben a BluGo szolgáltatás a több napos, több megtett kilométert tartalmazó ügyletekre fókuszál, a hagyományos rent-a-car szolgáltatók alternatívájaként.

A szolgáltatás működtetésében nagy szerepet kapnak márkakereskedő partnereink, akik meglévő, számos telephelyen elérhető infrastruktúrájukkal a gépjárművek átvételét, átadását, mozgatását, karbantartását minőségi környezetben biztosítják. A partnereink és ügyfeleik autóparkja a jelenlegi szolgáltatóknál szélesebb palettát biztosít leendő ügyfeleink számára, akik így akár a következő autóvásárlásuk előtt alaposabban megismerkedhetnek egy-egy modellel mindennapi körülmények között.

A flotta minőségéről és így ügyfeleink pozitív élményéről a BluGo csapata a márkakereskedő partnereinkkel közösen gondoskodik a járművek rendszeres ellenőrzésével, a járműpark életútjának ismeretével.

Bízunk benne, hogy az egyszerű csatlakozási folyamat, a gondosan megtervezett mobilalkalmazás, a rugalmas, intelligens árazási és hirdetési rendszer a hosszútávú sikeres működésünk és a maximális ügyfélelégedettség alapja lesz, miközben partnereink élményekkel és autójuk bérbeadásából származó bevétellel gazdagodnak majd.

nfkialap

(x)