Hatalmas veszteséget okoz a cseheknek a csiphiány

Több mint 250 ezerrel kevesebb személyautót gyártanak az idén a csipek hiánya miatt Csehországban, ez a cseh autóipar számára mintegy 200 milliárd koronás (2800 milliárd forint) veszteséget jelent – közölte a cseh autóipari szövetség.

A közleményből kiderül, hogy az év első kilenc hónapja alatt a csehországi autógyárak 831 653 személygépkocsit gyártottak, 2,9 százalékkal többet, mint 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány miatt egy hónapig álltak a gyárak. 2019-hez viszonyítva a termelés visszaesése 22 százalékos.

“A félvezetők világméretű hiánya túltesz a 2020-ban a pandémia okozta negatív leállások következményein is. Míg a nyáron abban bíztunk, hogy az év végére a piac rendbe jön, az őszi hónapok azt jelzik, hogy ez nem következik be. A csipek hiánya miatt Csehországban több mint 250 ezer személygépkocsit nem tudunk legyártani. Ez az autógyáraknak mintegy 120 milliárd koronás, a beszállítóknak pedig mintegy 80 milliárd koronás veszteséget jelent” – mutatott rá Zdenek Petzl, a szövetség ügyvezető igazgatója.     A cseh autóipari szövetség felkérte a kormányt, hogy az Antivirus program keretében újra nyújtson támogatást az érintett vállalatoknak, elsősorban a munkahelyek megtartására és a cégek túlélésére.

A csehországi autógyárak közül eddig a Hyundai van a legjobb helyzetben. A Hyundai termelése az első háromnegyed évben 26,8 százalékkal 207 300 autóra nőtt. A Skoda Auto 514 309 kocsit gyártott, 3,7 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. A Toyota gyárt termelése fél százalékkal 110 044 autóra esett vissza.    Hasonló problémákkal küzdenek a cseh autóbuszgyárak és a tehergépkocsigyárak is. A Jawa motorkerékpárgyár viszont jól áll, az első kilenc hónap alatt 811 motort gyártott, 432 darabbal többet, mint egy éve.