Kapkodják a Porschékat

Porsche
Rekord eredmény az első három negyedévben: 2021 januárja és szeptembere között a Porsche világszerte 217 ezer 198 autót adott át, ami 13 százalékos növekedésnek felel meg. A kereslet minden régióban növekedett, de különösen az Amerikai Egyesült Államokban fokozódott a Porsche sportautók iránti kereslet.

„A sportautóink iránt a harmadik negyedévben is kimagasló a kereslet, mi pedig örömmel szolgáltuk ki az ügyfeleink igényeit az év mind a kilenc hónapjában,” mondta Detlev von Platen, a Porsche értékesítésért és marketingért felelős vezetői tagja. „A megrendelésekkel is nagyon jól állunk, így optimista lelkesedéssel várjuk az év végi hajrát. Ugyanakkor a koronavírus-helyzet továbbra is megnehezíti a dolgunkat és a félvezetőkkel kapcsolatos alkatrészhiány is kihívások elé állít minket. Éppen ezért állandó figyelem alatt tartjuk a jelenlegi helyzetet, biztosítva, hogy rugalmasan reagálhassunk az esetleges változásokra.”

A Porsche Cayenne továbbra is a legsikeresebb modell a maga 62 451 példányos eladásával, de 61 944 járművel szorosan követi a Macan, amely 12 százalékos növekedést könyvelhetett el. A teljesen elektromos Taycan ugyancsak különösen népszerű: az ügyfelek az idén már 28 640 autó kulcsát átvehették. Az újdonság már második teljes évét tölti a piacon, értékesítése pedig elérte az ikonikus 911 szintjét, amelyből 27 972-t adtak át a harmadik negyedévben – ez tíz százalékos növekedés. A 718 Boxster és a 718 Cayman mellett 15 916 ügyfél döntött, ami az előző év hasonló időszakához képest egy százalékos növekedést tesz ki. A Panamera kiszállításai is a tavalyi szinten maradtak: a 20 275 átadott autó egyszázalékos pluszt képvisel.

Növekvő kereslet minden régióban

A legnagyobb növekedés ismét az USA-ban történt: az első kilenc hónapban 51 ezer 615 járművet adott át ott a Porsche, amely az előző év hasonló időszakához képest 30 százalékos csökkentést jelent. Az észak-amerikai pozíciót tovább erősítette a legutóbbi J.D. Power Apeal tanulmány: az előző évekhez hasonlóan az ügyfelek még mindig a Porschét tekintik a legkívánatosabb prémium márkának. A teljes amerikai kontinensen összesen 63 025 Porsche talált gazdára, ami 29 százalékkal több, mint 2020 első három negyedéves adata.

Kína a legnagyobb önálló piacként 69 789 értékesítést tudott felmutatni, amely 11 százalékos gyarapodást jelent. Az ázsiai, afrikai és közel-keleti régiókban összesen 97 841 autó kulcsát adták át, ami 12 százalékos növekedést tesz ki. A Porsche sportautói kiemelkedően népszerűek Európában is: 56.332 járművet szállítottak ki az ügyfelekhez, ami két százalékkal több, mint az előző évben. Németországban kilenc százalékkal nőtt a kereslet január és szeptember között, így 19 099 autó talált gazdára.