Két hétre leáll az esztergomi gyár

Suzuki
A járművekhez szükséges mikrocsipek hiánya miatt a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában szeptember 6. és 18. között leáll a termelés – közölte az esztergomi vállalat kommunikációs vezetője.

Bonnár-Csonka Zsuzsanna tájékoztatása szerint a Suzuki érintett dolgozóinak pihenőnapokat biztosítanak, melyeket transzfernapok segítségével a munkaidőkereten belül később pótolnak. A vállalat a termelési szünetet kihasználva az éves beruházási tervben szereplő feladatokat valósít meg, folytatják az anyagmozgatási feladatokat automatizálását, valamint fejlesztik a dolgozók munkakörülményeit és a karbonsemlegességhez kapcsolódó intézkedéseket vezetnek be – tette hozzá a kommunikációs vezető.

A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 ezer munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.    A cég alapítása óta 1,9 milliárd eurót fektetett be Magyarországon, ezzel az értékkel a legnagyobb japán beruházó. A magyarországi újautó-piacon 2020-ban 14 783 Suzuki kelt el, ami 11,55 százalékos részesedést biztosított az öt éve piacvezető márkának.    A vállalat 2020-at 1,656 milliárd euró nettó árbevétellel zárta, ez 31 százalékkal elmarad a 2019. évitől. Az adózás utáni eredmény 20,01 millió euró volt 2020-ban, míg egy évvel korábban 84,46 millió euró.