Német technológiai díjat kapott a magyar vállalat

december 16, 2020 0

Német technológiai díjat nyert a magyar AXS Motionsystems Kft. digitális ergonómiai fejlesztése a müncheni elektronikai szakvásáron – közölte a társaságban 180 millió forint eddigi befektetéssel tulajdonos Széchenyi Alapok.

Tarolt a Toyota

december 15, 2020 0

A Toyota 927 ezer 623 autót értékesített októberben, 8,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A növekedést elsősorban a kínai és az amerikai kereslet gerjesztette.

Elektromos autót gyárt Magyarország

december 14, 2020 0

Jelentősen, újabb 50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary, a fejlesztés keretében a vállalat megkezdi Magyarországon elsőként a tisztán elektromos meghajtású autók gyártását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kecskeméti gyárból a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.

Így közlekedj karácsonykor

december 14, 2020 0

„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” – szól az Autós Nagykoalíció örök érvényű jelmondata. Igaz ez a koronavírus miatti korlátozások idején, a téli időszakban, karácsonyhoz közeledve. Néhány hasznos tanáccsal próbáljuk megkönnyíteni az eligazodást és alkalmazkodást a közlekedés világában.

Az én munkám akkor ér véget, amikor nem lesznek balesetek az utakon

december 14, 2020 0

A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már tíz helyszínen végez gyártó, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarországon, ezáltal is hozzájárulva a közlekedés biztonságosabbá és tisztává tételéhez.

Megszedte magát a Tesla-főnök

december 13, 2020 0

Elon Musk, a Tesla alapítója a világ második leggazdagabb embere a Bloomberg számításai szerint. Az eddigi második helyről a harmadik helyre csúszott vissza Bill Gates, a Microsoft alapítója.

Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio teszt: édes, mint a vér

december 13, 2020 0

Autó nehezen hoz ki a sodromból, közel kétezer teszt után elég szenvtelen tudok lenni bármely márka akármelyik autójával. Ez is csak egy meló, tisztelem a kocsit, becsülettel tesztelem, de nem jövök lázba tőle. Talán csak néha. A Stelvio Quadrifoglio más tészta, hónapokkal előtte készültem a találkozásra. Bezsongtam. Annyira izgultam, hogy még egy Vályi Pista videót is megnéztem róla.

Jó hírek Európából

december 12, 2020 0

A vártnál jobban teljesített Németország gazdasága a harmadik negyedévben, a hazai össztermék (GDP) a 8,2 százalékos növekedésről szóló első becslés helyett 8,5 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, ugyanakkor 3,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) közleménye szerint.

Pénzeső a móri beszállítónál

december 12, 2020 0

A nagyvállalati versenyképesség-növelő támogatásból 960 millió forintnyi támogatásban részesül a móri SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft., és ez 561 ember munkahelyének megtartásához elegendő – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a vállalat telephelyén. Szijjártó Péter közölte, hogy a japán cég 2,75 milliárd forintos beruházást határozott el, ehhez kaptak támogatást a kormánytól.

Óriási bukta a megállapodás elmaradása

december 11, 2020 0

A brit autóipar legnagyobb szakmai szervezete szerint az évtized közepéig a brit autógyáraknak több mint 50 milliárd font, a teljes európai autóipari ágazatnak több mint 100 milliárd euró termeléskiesést okozhat, ha nem születik megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszeréről.

Jönnek a kínai Scaniák

december 10, 2020 0

Kínában készül Scania teherautókat gyártani a Volkswagen-konszern haszongépjármű érdekeltsége, a Traton.

Formula Student Symposium az Audi Hungaria támogatásával

december 10, 2020 0

Hatodik alkalommal rendezte meg a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria támogatásával a Formula Student Symposiumot, amelyen Luca Marmorini, a Ferrari Forma 1-es csapatának egykori motorfejlesztési vezetője is előadást tartott. Az idei esztendőben online térbe vonult a nemzetközi rendezvény, amelyen 440 hallgató vett részt 13 országból, többek között az USA-ból és Kanadából is.

Van élet a Brexit után

december 9, 2020 0

Az előrejelzések azt mutatják, hogy ha megállapodással lép ki az Egyesült Királyság az Európai Unióból, elhanyagolható lesz a távozás negatív gazdasági hatása Magyarországra nézve – ismerteti a Világgazdaság.

Állami pénzt kap a tatabányai üzem

december 9, 2020 0

A Graboplast 317 millió forintos állami hozzájárulással 837 millió forintot fektet tatabányai üzemébe – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a fejlesztés jelentőségét és az állami támogatást a vállalat piaci eredményeivel magyarázta.

1 2 3 4 5