Pénzeső a móri beszállítónál

A nagyvállalati versenyképesség-növelő támogatásból 960 millió forintnyi támogatásban részesül a móri SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft., és ez 561 ember munkahelyének megtartásához elegendő – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a vállalat telephelyén.    Szijjártó Péter közölte, hogy a japán cég 2,75 milliárd forintos beruházást határozott el, ehhez kaptak támogatást a kormánytól.

A miniszter rámutatott, hogy a világ autóipara az elektromobilitás felé fordult, ezért különösen felértékelődik azoknak a japán autóipari beszállítóknak a jelentősége, amelyek az elektromos autókhoz szállítanak eszközöket, illetve alkatrészeket. A Sumitomo csoporthoz tartozó SEWS ebből a szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír, és a támogatás olyan új termékek előállítására teszi alkalmassá a vállalatot, amelyeket a legnagyobb autóipari vállalatok számára fognak szállítani. A SEWS új projektjével az elektromobilitás felé fordul, s ezzel a BMW és a Ford beszállítója kíván lenni. Mindez azt eredményezheti, hogy 2024-re közel megkétszerezi a vállalat az árbevételét és további munkahelyeket teremt.

Toya Kunihiro, a SEWS Kft. elnöke emlékeztetett arra, hogy a japán vállalat 2003-ban érkezett Mórra, s az azóta eltelt időben folyamatosan növekedett. A koronavírus-járvány idén nagy eladáscsökkenést eredményezett, októbertől tért vissza az értékesítés a normális szintre, de elbocsátások nélkül sikerült megoldaniuk a helyzetet – fűzte hozzá.

A SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft. fő tevékenységi köre személygépkocsi alkatrészek gyártása: csatlakozóházak, biztosítékházak, motortéri kapcsolódobozok és légkondicionáló panelek előállítása, valamint gépjárműalkatrész nagykereskedelem és raktározás.

A nyilvános cégadatok szerint a vállalat 2019-ben 150,564 millió euró (54,2 milliárd forint) nettó árbevétel mellett 2,409 millió euró (867 millió forint) veszteséget könyvelt el. Tavalyelőtt 142,649 millió euró (51,4 milliárd forint) volt az árbevétele, a veszteség 5,424 millió eurót (1,95 milliárd forint) tett ki.