Durva harckocsikat teszteltek Zalában – fotók

július 20, 2021 0

Átadták a harcjárműveket gyártó Rheinmetall Hungary Zrt. tesztpályájának első ütemét a zalaegerszegi ZalaZone ipari parkban. A három pályaelem a járművek sárban való tesztelését, mászóképeségét és kezelhetőségét, valamint tartósságának vizsgálatát teszi lehetővé.

A T-Systems részvételével fejlesztik tovább a Zalazone tesztpályát

március 31, 2021 1

A T-Systems Magyarország Zrt. tervezheti és építheti meg az önvezető járművek zalaegerszegi próbapályájának speciális irányítási és informatikai rendszerét az Autóipari Próbapálya Zala (APZ) Kft. megbízásából, amelyet nyílt uniós közbeszerzési eljáráson nyert el nettó 1,249 milliárd forint értékben – közölte a T-Systems.

2021-ben elkészül a zalaegerszegi tesztpálya

november 23, 2020 0

Már mintegy 70 százalékban kész, és a tervek szerint a jövő év végére átadható lesz a 45 milliárd forintba kerülő, 260 hektáron elterülő zalaegerszegi járműipari tesztpálya – mondta a Világgazdaságnak Robert Siddi, a létesítmény szolgáltatásait hasznosító AVL-ZalaZone Kft. kereskedelmi vezetője.

Újabb elemei készültek el a zalaegerszegi tesztpályának

október 26, 2020 0

Elkészült a zalaegerszegi tesztpálya okosvárosának teljes úthálózata, továbbá az autóút- és autópálya-szakasz aszfaltozása, így 73 százalékos készültségen áll a kivitelezés – közölte pénteken a helyszínen a ZalaZone járműipari tesztpálya miniszteri biztosa.

Tank nagyhatalom leszünk

szeptember 26, 2020 1

A Rheinmetallal együttműködve, a gyártóüzemen túl, egy a Lynxek és off road járművek tesztelésére alkalmas tesztkörnyezetet is kialakítanak a ZalaZone járműipari tesztpályán – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen.

Változnak a zöld rendszám feltételei

szeptember 25, 2020 0

Rövid idő alatt kimerült az elektromos járművek vásárlásának támogatására szánt ötmilliárd forintos keret, ezért a tervek szerint folytatódik a támogatási program – közölte az innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen.

Együttműködik a zalai tesztpálya és a pécsi egyetem

augusztus 27, 2020 0

A drónok, a mesterséges intelligencia és az építészet területén alakulhat ki leginkább együttműködés a Pécsi Tudományegyetem és a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya között, amelyek az innovációs és technológiai miniszter jelenlétében írtak alá együttműködési megállapodást a zalai megyeszékhelyen.

Elkezdődtek a féktesztek a zalai pályán

június 7, 2020 0

Elkészült, és már az első bérlőt is fogadta a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpályának a fékek működését tesztelő pályarésze. A tesztpálya 65-70 százalékos készültségi fokon áll, a tervezett befejezési határidő a jövő év vége.

Beszállt az AVL a zalai tesztpályába

december 10, 2019 0

A zalaegerszegi járműipari tesztpálya közös vállalkozást hozott létre az osztrák AVL autóipari kutatóvállalattal, az együttműködés célja, hogy a létesítmény pénzügyi fenntarthatóságát, jövőbeni hasznosítását a legnagyobb professzionalitás mellett lehessen biztosítani – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen.

Felavatták a ZalaZone Kutatási és Technológiai Központot

október 2, 2019 0

Az állami beruházással megvalósuló ZalaZone járműipari tesztpálya és a környezetében, magántőkéből épült ZalaZone Kutatási és Technológiai Központ hosszútávon meghatározó szereplővé teszi Magyarországot a járműipari fejlesztések területén – közölte az innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen, a központ avató ünnepségén.

Felavatták a zalaegerszegi tesztpálya első ütemét

május 28, 2019 0

A hagyományos járművek mellett önvezető és elektromos hajtású gépkocsik tesztelésére alkalmas zalaegerszegi járműipari tesztpálya alapkövét 2017 májusában tették le, első ütemét 2019 május 20-án avatták fel, az összesen 45 milliárd forintos beruházás befejezése 2020-ra várható.

Átalakulhat az autóipar

január 29, 2019 0

Az autógyártás számos globális kihívással néz szembe, ami a teljes termelést is átalakítja – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy konferencián.

Meghívták a németeket a zalaegerszegi tesztpályára

január 15, 2019 0

Magasabb szintre kell emelni a már most is jól működő magyar-német gazdasági, technológiai és innovációs együttműködést – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Berlinben a német szövetségi kormány közlekedési és digitális infrastruktúráért felelős miniszterével, Andreas Scheuerrel folytatott megbeszélése után.

Titkos tesztek Zalaegerszegen

szeptember 29, 2018 0

A héten érkezett meg az első külföldi megrendelő, aki megkezdte a teszteléseket a Zalaegerszegen több mint 40 milliárd forintos beruházással épülő ZalaZone járműipari tesztpálya eddig elkészült elemein – közölte a létesítmény miniszteri biztosa.

1 2