Tank nagyhatalom leszünk

A Rheinmetallal együttműködve, a gyártóüzemen túl, egy a Lynxek és off road járművek tesztelésére alkalmas tesztkörnyezetet is kialakítanak a ZalaZone járműipari tesztpályán – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen.

Palkovics László a ZalaZone Járműipari Tesztpályán tartott rendezvényen Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel közösen jelentette be, hogy mintegy 60 milliárd forintos beruházással épül meg a harcjárműveket gyártó üzem és 20 hektáros területen tesztpályát is kialakítanak mellé. A termelés 2023-tól indul el, a világ egyik legmodernebb hadiüzeme a beszállítókkal együtt mintegy 500 embert foglalkoztat, és a gyártáson kívül fejlesztéssel is foglalkoznak majd – tette hozzá.    Az innovációs és technológiai miniszter kifejtette: nem ez az első eset, hogy a hagyományos magyar-német együttműködésben egy közös projekt innovációs elemmel is bővül. A zalaegerszegi vegyesvállalat jelentősége ugyanakkor abban van, hogy a magyar haderőfejlesztési program legnagyobb értékű beszerzése révén a Magyar Honvédséget az új üzemben készülő harcjárművekkel látják el.

Palkovics László szerint 2020 első felének tapasztalatai alapján okkal számíthatunk arra, hogy a német vállalatok az eddigieknél is jobban keresik a közép-európai lehetőségeket. A német világmárkák a beszerzési láncok lerövidítése érdekében szorosabbra fűzhetik magyarországi kapcsolataikat, a Rheinmetall megjelenése is az Audi, a BMW, a Mercedes és egyéb beszállítók jelentős márkáinak sorát gyarapítja.

Armin Papperger, a Rehintemall AG igazgatótanácsának elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon rendkívül magas színvonalú munkakörülményeket tapasztaltak, és rendkívül szoros és pontos együttműködést a kormányzat és az ipari szereplők között. A zalaegerszegi gyárral Magyarország nagyon erős taggá válik a NATO-ban, a világ legfejlettebb technológiája kerül ide.     A Rheinmetallnak Zalában épül fel a 142. gyártóüzeme, ami a védelmi iparban a legkorszerűbb lesz. Olyan elektronikákat tartalmazó platformokat gyártanak, amelyekben meghatározó a mesterséges intelligencia, a digitális és a robottechnika – fogalmazott a német cégvezető.

 

1 Comment on Tank nagyhatalom leszünk

  1. Nem gyártunk tankot. Sem most, sem máskor. Új PSZH-t fogunk gyártani. Páncélozott Szállító harcjárművet. Mi a különbség? Csak annyi mint a Real Madrid és Vízvár focicsapatai között. A most névtelen szerzőjüket szívesen beültetném egy új, korszerű PSZH-ba vele szemben meg támadna egy igazi tank. Akár régi tank is lehet. Pl. egy T-55. Névtelen szerzőjük, ott bent a PSZH-ban 1 perc alatt megtanulná mi a különbség a PSZH és a tank között. Elmondani valószínűleg már nem tudná, de remélem a szerkesztőségük saját halottjának fogja tekinteni.

Comments are closed.