Áll már a ZalaZone irodaháza

ZalaZone
Szimbolikus épület a ZalaZone Ipari Park szerkezetileg elkészült irodaháza, amely a jelentős ütemben zajló fejlesztéseket mutatja – közölte Palkovics László Zalaegerszegen.

Az innovációs és technológiai miniszter a ZalaZone irodaépületének bokrétaünnepén beszélt arról, hogy régebben azt “tanulta meg” német autóipari cégeknél, hogy először gyártani, kutatni és tesztelni kell, majd végül lehet egy irodaházat is felhúzni, de Zalaegerszegen, a járműipari tesztpálya környezetében olyan ütemű a fejlődés, hogy azt már meg kell mutatni a külvilág felé is.    Külföldi példákat említve úgy vélekedett, hogy az elmúlt négy évben ezen a területen elindult fejlődés lendülete azt mutatja, itt nem kell kétszáz év ahhoz, hogy a közelben lévő területek is beépüljenek.

Háry András, a ZalaZone Ipari Park Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a 2016-ban építeni kezdett tesztpálya mellett egy olyan innovációs ökoszisztéma kezd kialakulni, ahol fejlesztőközpontok és gyárak is épülnek, a leendő irodaház pedig ennek a fejlesztésnek lesz a főhadiszállása.