Durva harckocsikat teszteltek Zalában – fotók

Rheinmetall
Átadták a harcjárműveket gyártó Rheinmetall Hungary Zrt. tesztpályájának első ütemét a zalaegerszegi ZalaZone ipari parkban. A három pályaelem a járművek sárban való tesztelését, mászóképeségét és kezelhetőségét, valamint tartósságának vizsgálatát teszi lehetővé.

Magyarország a járműipari csúcstechnológiák bevezetése után a magasabb technológiai szintet képviselő hadiipart is meg tudja alapítani – közölte az innovációs és technológiai miniszter az átadáson. Palkovics László hozzátette, hogy a Rheinmetall-csoporttal kialakított együttműködés példaként szolgál a további együttműködésre.    Az önálló védelmiipari kutatásfejlesztés és innovációs rendszer kialakítása versenyképes befektetés. A hozzáadott értéket termelő iparágak létrehozása új munkahelyeket teremt, és javítja az ország innovációs képességeit – mondta.    Palkovics László közölte: a hadiipari gyártásba beszállítóként bevonják a kkv-szektort, az innovációba pedig a magyar egyetemeket, ennek támogatására szolgál az új befektetési alap; a rendelkezésre álló 50 milliárd forintból az iparághoz csatlakozó cégeket tudják támogatni.

btr80_zalazone

A most épülő Védelmi Innovációs Kutatóintézet saját kutatásokat végez majd, és felügyeli az állam által finanszírozott védelmi ipari kutatásokat. Az egységes irányítás (mely összefogja a hadiipar területén működő magyarországi cégeket) megszervezésével kiküszöbölhetők a párhuzamosságok, és optimalizálni tudják az erőforrásokat – ismertette az innovációs és technológiai miniszter. Megemlítette azt is, hogy a tesztpálya mellett épülő, Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzemet várhatóan 2023-ban adják át.

gidran_zalazone

Az eseményen elhangzott, hogy az elektromos és autonóm járművek tesztelésére alkalmas pálya 90 százalékos készültségben van, év végére teljesen elkészül. A tesztpálya közelében, 2,5 hektáron épülő, harci járműveket gyártó, 25 ezer négyzetméteres épületegyüttes készültségi foka 40 százalékos.