Német autógyár tesztel Zalaegerszegem

május 27, 2018 0

A tavalyi alapkőletétel után egy évvel 25-30 százalékban elkészült a zalaegerszegi járműipari tesztpálya, ahol ősszel egy német autógyár lesz az első ügyfél. A több elemében egyedülálló létesítmény mintegy 250 hektáros területen épül, a pályán önvezető járműveket is lehet majd tesztelni.

100 új munkahely Zalaegerszegen

április 25, 2018 0

Mintegy 3 milliárd forintos beruházással, 100 új munkahelyet teremtve bővíti zalaegerszegi autóipari gyárát a Flex, a korábbi Flextronics.

Megalakult a Zalai Önvezető Jármű Klaszter

január 22, 2018 0

Informatikai, elektronikai és járműipari cégek részvételével megalakult a Zalai Önvezető Jármű Klaszter, amelynek célja az intelligens közlekedési rendszerek kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitásainak összekapcsolása – közölte az egyik kezdeményező, a T-Systems Magyarország Zrt.

4G+ Zalaegerszegen

december 22, 2017 0

A leendő autóipari tesztpályához és az önvezető járművek fejlesztéséhez szükséges 5G informatikai hálózat megvalósításának első lépéseként Zalaegerszegen építette ki a Magyar Telekom az eddigi legnagyobb kapacitású, 4G+ informatikai hálózatának első elemeit.

Alapoznak Zalaegerszegen

november 6, 2017 0

Alapozzák az első épületet a több mint 40 milliárd forintos beruházással épülő zalaegerszegi tesztpályán.

Felsőoktatási logisztikai labort avattak Zalaegerszegen

szeptember 17, 2017 0

A Zalaegerszegen is termelő Flex International és a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg együttműködésében olyan logisztikai labort adtak át a zalai megyeszékhelyen, ahol a valós logisztikai feladatokat tudják szimulálni.

Egymásnak adják a kilincset az autóipari cégek Zalaegerszegen

augusztus 5, 2017 0

Jövő nyártól már használhatják az autógyártók a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemeként elkészülő kör alakú pályát, amelynek befejezéséhez a kormány a napokban 15 milliárd forintot biztosított – közölte a tesztpálya kormánybiztosa.

5G Zalaegerszegen

június 4, 2017 0

Az alig két héttel ezelőtt indított, mintegy 40 milliárd forintos járműipari tesztpálya fejlesztéséhez és az okosváros programhoz kapcsolódóan Zalaegerszegen alakítják ki az 5G adatátviteli technológia tesztkörnyezetét, amelynek révén a járműiparban és az infokommunikációban is a világon vezető szerepre törekszik Magyarország – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter Zalaegerszegen.

Britek építik a zalaegerszegi tesztpályát

április 28, 2017 0

Világszínvonalú létesítmény valósul meg Magyarországon azzal, hogy egy 70 éves járműipari tapasztalattal rendelkező, az önvezető autók fejlesztése területén is a világelsők közé tartozó cég szaktudásával épül fel a zalaegerszegi tesztpálya.

Beszáll a zalaegerszegi tesztpálya fejlesztésébe a Huawei

október 24, 2016 0

A Huawei Technologies Hungary Kft. szívesen bekapcsolódna a tervezett zalaegerszegi járműipari tesztpálya építésébe – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), miután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten tárgyalt a cég vezérigazgatójával, Cseng Vej-fenggel.

A Ganz zalaegerszegi gyárát is támogatja a kormány

szeptember 20, 2016 0

A 15 milliárd forintos kerettel indított idei nagyvállalati beruházási támogatási program keretében pénteken a Ganz Holding zalaegerszegi vállalatának nyújtotta át jelképesen a 88 millió forintos vissza nem térítendő támogatást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Zöld utat kapott a zalaegerszegi tesztpálya

szeptember 16, 2016 0

Megkezdődhet Zalaegerszegen a mintegy negyvenmilliárd forintos beruházással tervezett autóipari tesztpálya megvalósítása a nemzetgazdasági tárca és az érintett egyetemek képviselőinek szerdai helyszíni egyeztetése, valamint a város közgyűlésének döntése után.

Közel egymilliárd forint a zalai munkahelyekért

augusztus 17, 2016 0

Az egyre jelentősebb munkaerőhiány kezelését, illetve a munkanélküliség csökkentését egyaránt szolgálja az a 934 millió forintos pályázati program, amelyet Zalaegerszeg nyert foglalkoztatásfejlesztésre.

1 2 3 4