Egymásnak adják a kilincset az autóipari cégek Zalaegerszegen

Jövő nyártól már használhatják az autógyártók a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemeként elkészülő kör alakú pályát, amelynek befejezéséhez a kormány újabb 15 milliárd forintot biztosított – közölte a tesztpálya kormánybiztosa.

Palkovics László – egyben az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára – azt mondta: ütemterv szerint zajlik a két és fél év alatt befejezni tervezett zalaegerszegi létesítmény építése, amelynek első fázisa, a 300 méter átmérőjű, dinamikus felületű tesztpálya a jövő év tavaszán, nyarán készül el.     A mintegy 42 milliárd forintos költségű, 250 hektáron elterülő tesztpályát építő és működtető cégben, az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-ben a kormány nemrég 15 milliárd forintos tőkeemelésről döntött, ami elsősorban az első ütem befejezését szolgálja – közölte Palkovics László.

A kormánybiztos szólt arról: folyamatosak a tárgyalások a nemzetközi autóipari cégekkel. Ezzel párhuzamosan az egyetemek, kutatóintézetek felkészülése is zajlik, a szerdán közölt felvételi eredmények alapján például a tavalyinál több, 37 hallgató jár majd szeptembertől mechatronikai képzésre Zalaegerszegen.

Közben újabb jelentős fázisához érkezett a próbapálya építése azzal, hogy a kör alakú tesztpályán a földmunkák után csütörtökön elkezdődött a geotextil és a 70-80 centiméter vastag kőalap terítése, ami évtizedekig jelentős terhelést képes majd elviselni. A 300 méteres körpályához mintegy 50 ezer tonna kőzúzalékot szállítottak már a helyszínre és kezdtek el teríteni.A beruházás első ütemében egyebek közt a fékteszteket lehetővé tévő zóna és a járművek kezelhetőségi pályája épül meg, illetve az autonóm járművek vizsgálatát lehetővé tévő zóna. Mindezek mellett kiépül a szükséges kommunikációs technológia és a kiszolgáló létesítmények egy része.

A második fázisban, 2018-tól megépül a nagysebességű viszonyokra alkalmas ovális pálya, sor kerül a járműdinamikai tesztelemek további fejlesztésére, további kiszolgáló épületek létrehozására. A tervek szerint 2019 végére készülhet el a teljes beruházás.

Az NGM és a magyar autóipar érdekelt szereplői között a projektet támogató együttműködést már több tucatnyi vállalat és cégcsoport írta alá, köztük a Magyar Telekom Nyrt., a T-Systems Magyarország, az Elmű Zrt., a Knorr-Bremse Fékrendszer Kft.,  jelezte továbbá részvételi szándékát a kínai Huawei és az elektromos járműveket és akkumulátorokat előállító Build Your Dreams (BYD). A pálya terveit a 70 éves járműipari tapasztalattal rendelkező, az önvezető autók fejlesztése területén is a világelsők közé tartozó japán Horiba Mira Ltd. készíti.