Felsőoktatási logisztikai labort avattak Zalaegerszegen

A Zalaegerszegen is termelő Flex International és a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg együttműködésében olyan logisztikai labort adtak át a zalai megyeszékhelyen, ahol a valós logisztikai feladatokat tudják szimulálni.

Lambertné Katona Mónika, a BGE zalaegerszegi karának dékánja a tanévnyitót követő avatáson elmondta: az egyetemen a Flex az első, amely saját beruházásban, “okos” technológiákra épülő labort alakított ki. A Pick to Light elnevezésű logisztikai rendszert a Flex magyar mérnökei hozták létre; egy vonalkód leolvasása után világító jelek mutatják a raktári rendszerben, hogy milyen alkatrészek szükségesek egy adott termék összeállításához.

A dékán azt is elmondta: európai uniós forrást felhasználva az egyetem zalaegerszegi karán csaknem 700 millió forintból újítják fel az egyik épületet. Az innovációs és tudásközpontot “smart”, azaz “okos” technológiákkal szerelik fel a jövőbeni szakemberek képzését segítve.