Önálló márkává válik a Polestar

június 30, 2017 0

A Volvo Cars bejelentette, hogy – a Volvo márka folyamatban lévő átalakulásának újabb állomásaként – Polestar márkáját új, önálló, globális elektromos sportmárkává fejleszti.

Így töltik a londoni buszokat

május 27, 2017 0

Az ABB nyerte azt a megbízást, amely alapján töltő infrastruktúrát szállíthat ahhoz az elektromos Volvo buszokból álló járműflottához, amelyet 2018-tól a Transdev Blazefield fog üzemeltetni. A három ABB HVC 300P típusú töltőállomást és egy alállomást a gyógyfürdőiről híres észak-angliai város, Harrogate buszállomásán építik ki.

Meglepetést okozott a Volvo

május 4, 2017 0

Nőtt, az elemzők által vártnál nagyobb lett a teherautókat, buszokat, hajómotorokat és munkagépeket gyártó Volvo AB idei első negyedévi működési eredménye az egy évvel korábbihoz képest.

Veszik a Volvókat, mint a cukrot

március 1, 2017 0

Jelentősen, 66 százalékkal nőtt az előző évihez képest a Volvo tavalyi évre jelentett profitja a kiemelkedő kínai, valamint egyesült államokbeli eladások miatt – derül ki a kínai tulajdonú Volvo jelentéséből.

Élvonalba tör a Geely

november 9, 2016 0

Termelésének több mint megduplázásával a világ tíz legnagyobb autógyára közé kíván felemelkedni a kínai Geely 2020-ig.

Belehúz a Volvo Kínában

november 3, 2016 0

Növeli a Kínában gyártott modellek számát a Volvo – jelentette be a kínai Geely autóipari konszern tulajdonában lévő svéd autógyártó.

Duplázott a Volvo

október 28, 2016 0

Kétszeresére emelkedett a Volvo profitja a kínai és az amerikai eladások erős növekedésének köszönhetően.

1 4 5 6