Bezsongtak a beszállítók a Volvo döntésére

Merész döntést hozott a Volvo, ugyanis a következő generációs modelljeit mind elektromos erőátviteli berendezés (is) ellátja. Céljának elérésében sok beszállítójára, például a kanadai Magna Internationalra is számít.

Az észak-amerikai óriáscég jelenleg a harmadik helyet foglalja el az Automotive News Europe Top 100 beszállító listáján. 2012 óta működik együtt a Volvóval, ettől az évben kínálják a kínai kézben lévő svéd gyártó V60 és S60 hibrid modelljeibe a hátsó kerekek elektromos meghajtását.

A Volvo bejelentésében pontosan az áll, hogy 2019-től vesznek búcsút a tisztán belsőégésű motoroktól, új modelljeiket mind elektromos vagy hibrid kivitelben dobják majd piacra. Ez nagy lehetőség a Magnának is, hiszen jelentős összegű megrendelésekre számítanak majd a svédektől.

A Magna 2012-ben szériává érett, a V60 és S60 modellekben található rendszere elektromos motorral támogatja a benzines vagy dízelmotort, miközben lehetővé teszi az összkerék-meghajtást.

A Magna mellett a szintén kanadai Linamar is örülne, ha ő is szerepet kapna 2019-től az új Volvók alkatrészellátásában. Ezt maga a cég közölte. Linda Hasenfratz, a Linamar vezérigazgatója elmondta, nagy lelkesedéssel fogadták a Volvo bejelentését, és bizakodik abban, hogy mindkét fél számára sikeres megállapodás köttetik majd.

Hakan Samuelsson, a Volvo vezérigazgatója pedig azt nyilatkozta, hogy minden beszállítóra potenciális ügyfélként tekintenek. Abban is reménykedik, hogy ezzel a lépéssel olyan beszállítók is belépnek ebbe a szektorba, akik eddig nem fő csapásként tekintettek az elektromos hajtásrendszerek fejlesztésére.

Biró Milán