Próba: hibrid Suzuki Swift
Az immár hibrid hajtáslánccal felfrissített, hozzánk Japánból érkező Suzuki Swift új időszámítást ír. Csúcsfelszereltségben, összkerék-meghajtással tettük próbára.
Az immár hibrid hajtáslánccal felfrissített, hozzánk Japánból érkező Suzuki Swift új időszámítást ír. Csúcsfelszereltségben, összkerék-meghajtással tettük próbára.
Az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. tavaly 23 százalékkal növelte a belföldi értékesítésből származó nettó árbevételét, az exportértékesítésből eredő nettó árbevétel is 23,5 százalékkal emelkedett – ismertette a vállalat HR-ért, pénzügyekért és informatikáért felelős operatív igazgatója a társaság 2019-es eredményeit ismertető internetes sajtótájékoztatón.
2020 első öt hónapjában 45 315 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 25,68 százalékkal kevesebbet (15 658 autó), mint 2019 első öt havában. A forgalomba helyezett személyautók mintegy 7,15 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.
A Magyar Suzuki Zrt. az Esztergomban gyártott Vitarát benevezte az Év Magyar Autója 2021 díjra, de jelölték az elmúlt évek legnépszerűbb, immár csakis hibrid hajtáslánccal elérhető magyar autóját a Magyar Év Autója 2021 díj szabadidő-autók kategóriájában is.
Indítógenerátorral feljavított 1,4 literes turbómotorral és gazdag felszereltséggel kétezer kilométeren át faggattuk az Év Magyar Autója 2020 díjas esztergomi autót.
A Magyar Suzuki Zrt. számára kiemelten fontos, hogy támogassa az esztergomi régióban működő szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális szervezeteket, intézményeket. Ezúttal a Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom megyei szervezetének munkájához járul hozzá a vállalat azzal, hogy egy vadonatúj hibrid Suzuki Vitara személygépkocsit ajánlott fel a szervezetnek.
A Magyar Suzuki Zrt. felkészül arra, hogy az európai autópiac az év végéig felocsúdik a koronavírus-járvány okozta sokkból, ezért őrzi kapacitásait, és mintegy 400 fő toborzásával megkezdte a dolgozói létszám helyreállítását, hogy június 29-én újraindíthassa a második műszakot is a termelésben – mondták el a cég vezetői online sajtóbeszélgetésen.
A Magyar Suzuki Zrt. vezetése szerint a munkavállalók teljesítményét nehéz helyzetben is értékelni kell. Ezért a jelenlegi járványügyi és gazdasági helyzet ellenére a vállalat úgy döntött, hogy az üzemi tanáccsal történt egyeztetésnek megfelelően, a 2019-ben elért sikerek és az eredményes közös munka elismeréseként júniusban bónuszt fizet a dolgozóknak – közölte Bonnár-Csonka Zsuzsanna vállalati kommunikációs vezető.
A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében április 29-én újra elindítja a gyártást – közölte a társaság kommunikációs vezetője.
A Magyar Suzuki Zrt. a kialakult rendkívüli helyzetben mindent megtesz azért, hogy segítse az egészségügyben dolgozókat. A korábbi maszk- és kézfertőtlenítő adomány után ezúttal összesen 8 személygépkocsi felajánlásával támogatja az esztergomi Vaszary Kolos Kórházat, így segítve az intézményben dolgozók munkáját.
A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az eredetileg március 23-tól április 3-ig bejelentett leállást további két héttel meghosszabbítja – közölte a vállalat kommunikációs vezetője.
A járvány hatása terjed a gazdaságban, vannak cégek, amelyek folytatják működésüket, mások bezárnak rövidebb-hosszabb időre, újabb ágazatok helyzete romlik.
A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt kialakult nemzetközi helyzet és az alkatrészellátásban mutatkozó bizonytalanság miatt a tervek szerint hétfőtől leáll a termelés az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában is.
Átlagosan 12 százalékos béremelést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt., míg a fizikai dolgozói körében az átlagbér 13,4 százalékkal növekszik idén január elsejéig visszamenőlegesen. A Suzuki munkavállalói már márciustól az emelt összeget kapják, továbbá kéthavi bérnek megfelelő bónuszt is utal a vállalat az év során.
Már csak egy hét van hátra a közönségszavazásból, amelyben keressük Magyarország kedvenc autóját. A 39 jelölt közül a szavazók döntik el, hogy melyik autó kapja az Év Magyar Autója 2020 Közönségdíjat. Több mint ötezer-kétszáz érvényes szavazat érkezett eddig, az élen két Kia, mögöttük alig lemaradva két hazai Suzuki. Aki szavaz, értékes nyereménnyel gazdagodhat.
A zselici erdőkben, autópályán, országúton és izgalmas túrákon tettük próbára a hazai gyártású, immár hibrid meghajtású Suzukikat.
A Magyar Suzuki tavaly decemberben megkezdte a hibrid járművek sorozatgyártását esztergomi üzemében, sőt az idei évben kizárólag hibrid meghajtású személygépkocsikat tervez előállítani az Európai Uniós piac számára. A közönségkedvenc hazai gyártású, Év Magyar Autója díjra jelölt Vitara és SX4 S-Cross január végétől válnak elérhetővé a Suzuki teljes értékesítési hálózatában, országszerte és az Európai Unió országaiban.
Copyright © 2025