Iráni a világ legdurvább drónja
Irán bemutatta legújabb haditechnikai eszközeit, köztük a világ legnagyobb hatótávolságú drónját és ballisztikus, valamint hiperszonikus rakétáit – közölte az iráni állami média.
Irán bemutatta legújabb haditechnikai eszközeit, köztük a világ legnagyobb hatótávolságú drónját és ballisztikus, valamint hiperszonikus rakétáit – közölte az iráni állami média.
Irán megállapodást kötött Oroszországgal fejlett Szu-35 típusú harci repülőgépek vásárlásáról – jelentette az iráni állami média.
Irán legalább két saját fejlesztésű műholdat tervez felbocsátani 2023 március 20-ig, vagyis a perzsa újévig – jelentette be Ísza Zarepúr távközlési és informatikai miniszter.
Irán felbocsátotta az űrbe saját gyártású, tesztelés alatt álló vontató űrhajóját, amellyel műholdakat tudnak majd egyik pályáról a másikra átállítani – jelentette az iráni állami televízió.
Oroszország iráni kémműholdat lőtt fel a világűrbe, amit kezdetben vélhetőleg saját céljaira fog felhasználni az ukrajnai háborúban.
Az iráni hadsereg bemutatott egy teljes egészében hazai gyártású, többféle fegyverrel felszerelhető vadászrepülőgépet, amelynek a Kowsar nevet adta – közölte az állami média.
A francia Groupe PSA autóipari konszern megkezdte iráni közös vállalatával fenntartott kapcsolatainak a befagyasztását az ország ellen ismét életbe lépő amerikai szankciókkal összhangban.
Iránnak eltökélt szándéka, hogy hosszabb távon Ikarus autóbuszokat gyártson, így a legfontosabb feladat a szakmai partnerek megtalálása, és a tárgyalások megkezdése a gyártás előkészítéséről – nyilatkozott a Magyar Hírlapnak Széles Gábor, az Ikarus vállalatcsoport elnöke, hozzátéve, hogy néhány héten belül kiválaszthatják a partnercéget.
Irán eddigi legnagyobb autóipari üzletét kötötte a francia Renault autógyártó konszernnel.
A Volkswagen német járműgyártó 17 év szünet után augusztusban felújítja autóexportját Iránba.
Közel ötmilliárd dollár értékű megállapodást írt alá a Total francia gázipari vállalat vezetője Teheránban, dacára az Irán ellen újabb szankciókat fontolgató Egyesült Államok nyomásának.
Jelentősen, 5,8 százalékkal nőtt a PSA Group értékesítése tavaly globálisan, részben a Peugeot márka jelentősen bővülő iráni eladásainak hatására, részben az európai kereslet élénkülésének köszönhetően.
Az IranAir iráni légitársaság megállapodott az amerikai Boeing céggel 80 polgári repülőgép vásárlásáról.
Új autógyártó közös vállalatot hoz létre Iránban többségi tulajdonnal a Renault.
Közös vállalatot létesített Iránban Citroen autók gyártására a francia PSA Peugeot Citroen autógyár.
Copyright © 2023