A franciáknak nem büdös az iráni gáz

Forrás: Linkedin
Közel ötmilliárd dollár értékű megállapodást írt alá a Total francia gázipari vállalat vezetője Teheránban, dacára az Irán ellen újabb szankciókat fontolgató Egyesült Államok nyomásának.

A szerződés értelmében a Total vezette nemzetközi konzorcium tárhatja fel és aknázhatja ki az Irán és Katar közt elterülő hatalmas gázmező, a Déli Pars-mező 11. szakaszát. A gázmezőre kiadott kutatási és kitermelési jog 20 évre szól, a befektetések pedig 10 év elteltével térülnek meg. A fejlesztés eredményeként napi 2 milliárd köbméter földgázt tudnak kitermelni, ami napi 400 ezer hordó kőolajnak felel meg. A kétlépcsős beruházás összesen 4,8 milliárd dollárba kerül, az első fázis költségét nagyjából 2 milliárd dollárra becsülik.

A konzorciumban Irán nemzeti olajvállalata, a National Iranian Oil Company (NIOC) és a Kínai Állami Kőolaj-, és Gázipari Vállalat (CNPC) vesz részt. A Total részesedése 50,1 százalékra rúg, a kínai vállalat 30, az iráni pedig 19,9 százalékos hányaddal bír.    A Total és partnerei tavaly novemberben írták alá az előzetes megállapodást az együttműködésről, a szerződéses feltételek  változatlanul kerültek át a végleges egyezségbe.

Az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodásnak köszönhetően tavaly januárban feloldották az Iránt sújtó nyugati büntetőintézkedések jelentős részét, ami megnyitotta az utat az iráni gazdaság fellendítéséhez szükséges külföldi beruházások előtt. Több nyugati nagyvállalat, köztük is elsőként a Total, tavaly aláírta az előzetes megállapodást iráni gázipari beruházásokról, de a többség óvakodik a befektetésektől, tekintettel arra, hogy továbbra is érvényesek az Iránt sújtó amerikai szankciók.

Oroszország után Irán rendelkezik a világ második legnagyobb gáztartalékával, olajkészlete pedig a negyedik legnagyobb. Bizsan Zangane iráni olajipari miniszter úgy becsüli, hogy a következő öt évben 200 milliárd dollár összértékű befektetésekre lenne szükség az ágazatban.

A francia Total már játszott fontos szerepet az iráni energiaiparban, egyebek között részt vett a Déli Pars-mező 2. és 3. szakaszának fejlesztésében a 2000-es évek elején. Miután a nemzetek közössége 2010-ben súlyos szankciókkal sújtotta Iránt, a Total is kivonult az országból.