Az Audi nevet, a BMW szomorkodik

január 16, 2018 0

A 2008. évi pénzügyi válság óta először csökkent az új autók eladása az Egyesült Államokban tavaly. Az Autodata adatai szerint a tavaly értékesített új autók száma 17,2 millió volt, 1,8 százalékkal kevesebb 2016-hoz képest, ugyanakkor a harmadik egymást követő évben állt 17 millió fölött az eladás. A tavaly eladott új autók átlagára 32 ezer dollár volt, közel 10 százalékkal magasabb 2016-hoz képest.

A Honda 150 millió dollárt ruház be az Egyesült Államokban

március 22, 2017 0

A Honda Precision Parts of Georgia névre keresztelt üzemben megkezdik a Honda új, 10 sebességes automata váltójának tömeggyártását. A 150 milliós beruházás két amerikai Honda üzemet érint, ahol elsősorban elsőkerék-meghajtású járművekbe készül majd az új rendszer.

Az Audival a legelégedettebbek az amerikaiak, a Fordot nem szeretik

március 13, 2017 0

Német autómárkák kerültek az amerikai Consumer Reports magazin éves márkarangsorának az élére az idén, míg az amerikai márkák némi javulás ellenére is messze mögöttük kullognak. A listát a tulajdonosok elégedettsége alapján állították össze.

A Ford nem ért egyet Trumppal

január 31, 2017 0

A Ford autógyár és a Goldman Sachs bankház vezetői helytelenítik a bevándorlást szigorító elnöki rendeletet.

Kína lenyomja Amerikát

december 29, 2016 0

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő évtized végére Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága a dollárban számolt nominális hazai össztermék (GDP) alapján, a második helyre utasítva az Egyesült Államokat.

15 milliárd dollárt fizethet a Volkswagen

június 29, 2016 0

A Volkswagen megállapodásra jutott az amerikai autótulajdonosokat képviselő ügyvédekkel és a szövetségi kormánnyal a dízelbotrány miatt benyújtott keresetek rendezéséről, amelynek alapján legkevesebb 14,7 milliárd dollárt kell kifizetnie a német autógyártónak különböző jogcímeken, ezzel azonban csak a perek egy része zárulhat le – közölték a tárgyalásokat jól ismerő, névtelenül nyilatkozó források.

Nőttek az amerikai gyáripari megrendelések

június 4, 2016 0

Tavaly október óta a legerősebb ütemben növekedtek a gyáripari megrendelések az Egyesült Államokban áprilisban, ám az emelkedés javarésze az utasszállító repülőgépek iránti kereslet megugrásából származott.

1 2