Veszik az új kocsikat a németek és az amerikaiak

Az illetékes német szövetségi hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt kedden közölte, hogy áprilisban 316 ezer új gépkocsit helyeztek forgalomba, 8,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Valamennyi német márka értékesítése bővült, a dízel-botrány sújtotta Volkswagen eladásai is 3 százalékkal emelkedtek.  Az év első négy hónapjában 1,1 millió új autó állt forgalomba, 5,6 százalékkal több, mint a múlt év első harmadában.  A kedvező adatok hatására a német autóipari szövetség (VDA) javította erre az évre vonatkozó előrejelzését, azt prognosztizálja, hogy az eladások 1 százalék helyett 3 százalékkal emelkednek és elérik a 3,3 millió darabot.

Áprilisban az export is felszökött 13 százalékkal, de a január-áprilisi periódusban összességében stagnált. Ugyanebben az időszakban a termelés 3 százalékkal 2 millióra nőtt.

A gyenge évkezdet után újra magára talált az autópiac az Egyesült Államokban, áprilisban 5 százalékkal nőttek a járműeladások iparági elemzők szerint, ami új havi csúcsot jelent, és azzal biztat, hogy éves szinten az értékesítés eléri a 17,5 millió darabot.

A múlt hónapban az alacsony benzinárak, a növekvő kereslet és az olcsó hitelfelvételi lehetőségek mellett segítette az eladásokat az is, hogy a húsvét idén márciusra esett, tehát áprilisban öt hétvége állt a vásárlók rendelkezésére az új autók kiválasztására. Az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles NV kedden 5,6 százalékos növekedést jelentett, elsősorban a Jeep márka eladások 11 százalékos emelkedésének köszönhetően. 11 éve ez volt a legjobb áprilisi adat.

A Ford Motor eladásai a múlt hónapban 3,6 százalékkal nőttek, 229 739 autót értékesítettek, ezen belül a városi terepjárók (SUV) áprilisi eladása döntött csúcsot.    A General Motors eladásai ugyanakkor 3,5 százalékkal csökkentek a múlt hónapban a flotta üzletág gyengébb teljesítménye miatt, azonban a kiskereskedelmi eladások 3,3 százalékkal nőttek, a Buick, a GMC és a Chevrolet márkákat keresték leginkább.    A Nissan 13 százalékos növekedést jelentett áprilisra, ami 123 861 eladott autót jelent.

Tim Fleming autóipari elemző szerint a növekvő flottaértékesítés és az autógyártók eladást ösztönző intézkedései mellett az erős kiskereskedelmi kereslet is további növekedést vetít előre.

Az Egyesült Államokban 2 dollár körül van (mintegy 536 forint) egy gallon (3,78 liter) benzin ára, így a vevők inkább a drágább, nagyobb SUV-okat keresik. Ennek megfelelően a személyautók eladásai 6 százalék körüli mértékben csökkenhettek elemzők szerint a múlt hónapban.

Egy kocsi átlagos ára 33 865 dollár (mintegy 9 millió forint) volt áprilisban az Egyesült Államokban, ami 1,9 százalékos növekedésnek felel meg iparági szakértők szerint.