200 új munkahelyet teremt a kínai cég Kaposváron

június 28, 2023 0

Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Minden rendben van a Volkswagennél

június 27, 2023 0

A Volkswagen túljutott a németországi üzemeiben az alkatrészhiány miatt bevezetett gyártási korlátozásokon és a termelés üteme visszatért a normális kerékvágásba.

Szegeden bővített a Lufthansa Systems

június 27, 2023 0

Bővítette szegedi részlegét a Lufthansa Systems Hungária Kft., három évvel az indulás után már több mint hatvanan dolgoznak a légiközlekedési informatikai vállalatnál a Tisza-parti városban – tájékoztatott a cég.

Az innovációnak kiemelt szerepe van a védelmi képesség növelésében

június 26, 2023 0

Kiemelt szerepe van az innovációnak a védelmi képesség növelésében, a hadsereg modernizációjában – mondta Porkoláb Imre dandártábornok, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. (VIKI) vezérigazgatója, a kutatóintézet által szervezett képességbemutatón, Budapesten.

Tele vannak pénzzel az osztrákok

június 26, 2023 0

Májusban ötödével több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Ausztriában, mint egy évvel korábban az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria jelentése alapján. A forgalomba helyezett elektromos autók száma megduplázódott.

Nagyon megy a Ferrari szekere

június 26, 2023 0

Erőteljesen nőtt a Ferrari NV olasz sportautó-gyártó nyeresége és bevétele az első negyedévben, a cég megerősítette idei eredményvárakozását.

170 új munkahelyet teremt Pécsett egy japán beszállító

június 25, 2023 0

Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsett, ahol a mintegy 15 milliárd forintos, 4,5 milliárd forint állami támogatással megvalósult beruházás nyomán első körben 170 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a baranyai városban.

Nyolcvan új munkahely jön létre Litéren

június 24, 2023 0

Az acélszerkezeti elemgyártással foglalkozó Termelés-Logistic-Centrum Kft. mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása nyomán 80 új munkahely jön létre Litéren – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Ha hazai autó, akkor Suzuki

június 23, 2023 0

2023 első öt hónapjában 47 089 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 1,7 százalékkal kevesebbet (mínusz 827 autó) mint 2022-ben. Ezek között egyre kisebb a hazai gyártású modellek aránya: a forgalomba helyezett személyautók és buszok mintegy 8,25 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.

Átalakítja autóipari beszállító üzletágát a Bosch

június 23, 2023 0

A szoftveralapú autóipari fejlesztések trendjére reagálva átalakítja autóipari beszállítói tevékenységét az ágazat világszerte egyik legnagyobb szereplője, a Bosch – ismertették Stuttgartban a német technológiai óriáscég éves üzleti jelentésének bemutatóján.

Mesés bevételt ért el az AutoWallis

június 21, 2023 0

Az AutoWallis csoport 100,5 milliárd forint árbevételt ért el az idei első negyedévben, 74 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakinál, nettó nyeresége pedig 156 százalékkal, 4,98 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Siemens-technológiával digitalizál magyar gyárában a Poppe + Potthoff

június 21, 2023 0

A Poppe + Potthoff cégcsoport a jövő technológiáihoz, köztük a károsanyag-kibocsátást csökkentő hidrogénes és e-mobilitási rendszerekhez szállít innovatív, precíziós megoldásokat három földrész kilenc országában működő tizennyolc üzeméből. A magyar gyárát a Siemens digitalizálja.

Parádézott a Ford

június 20, 2023 0

A Ford Motor amerikai járműgyártó 1,76 milliárd dollár adózott nyereséggel zárta az idei első negyedévet az egy évvel korábbi 3,1 milliárd dolláros nettó veszteség után.

Átlagban havi nettó 398 ezer forintot keres a magyar

június 20, 2023 0

Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 577 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 398 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 16,5 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Jól megy a Siemensnek

június 19, 2023 0

A német Siemens AG ipari konszern több mint háromszorosára növelte adózott eredményét a március végével záródott pénzügyi második negyedévében, meghaladva a várakozásokat.

1 50 51 52 53 54 556