Elkészült a tízmilliomodik elektromos kormánymű a maklári Boschnál
Elkészült a tízmilliomodik elektromos kormánymű az 1600 munkavállalót foglalkoztató maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft.-nél – közölte a vállalat.
Elkészült a tízmilliomodik elektromos kormánymű az 1600 munkavállalót foglalkoztató maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft.-nél – közölte a vállalat.
Élesen bírálta Németország iparpolitikáját és az új benzin- és dízelüzemű autók forgalomba helyezésére 2035-től érvényes uniós tilalmat a BMW AG vezérigazgatója, Oliver Zipse a Handelsblatt német lapnak adott interjúban.
Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem – az általa alapított Tudományos és Innovációs Parkhoz kapcsolódóan – és a thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. – közölte az egyetem.
Elkészült a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó vasúti infrastruktúra-fejlesztések első üteme, így megindulhat a projekt második szakasza, amelynek nyomán létrejön Kelet-Európa egyik legnagyobb ipari intermodális terminálja – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.
Az AutoWallis csoport árbevétele 48, nettó eredménye 84, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (ebitda) 50 százalékkal emelkedett az első fél évben az előző év azonos időszakához képest – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett gyorsjelentésben.
Rendkívüli élménynapot rendezett a BMW Magyarország a balatonfőkajári Balaton Park Circuit versenypályán, amely a jövőben akár Formula 1-es futamoknak is otthont adhat. Amíg megérkeznek Alonsóék, kipróbáltuk a tökéletes vonalvezetésű pályát a legerősebb BMW-kkel.
2023 júliusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 745 ezer volt, 32 ezerrel több, mint egy éve. A 2023. május-júliusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 29 ezerrel több, 4 millió 728 ezer fő volt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júliusban immár tizenkettedik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban – az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára felkerült adatok szerint.
Kína kulcsfontosságú fejlett technológiai nyersanyagokról tett közzé egy listát azzal a céllal, hogy lefektesse egy új nyersanyagipari ágazat kialakulásának az irányát és elősegítse annak növekedését – közölte a kínai ipari és információs technológiai minisztérium.
Csaknem háromszorosára, 35,4 millió euróra – nagyjából 13,6 milliárd forintra – nőtt a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. árbevétele 2023 első felében az előző év azonos időszakához képest. Az adózás utáni eredmény elérte a 2,8 millió eurót (mintegy 1,072 milliárd forint) – közölte a nehézgépgyártó vállalat közleményében.
Budapest körül a kormány egy logisztikai gyűrűt hoz létre, amely rácsatlakozik a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésre és a V0-ás vasúti körgyűrűre, ebben a fejlesztésben Biatorbágynak döntő szerepe van – mondta Lázár János miniszter.
Az alapellátási ügyeletet szolgáló százhetven új gépjárművet vehetett át az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) ügyeleti szolgálata Budaörsön.
Hamis autódiagnosztikai eszközöket és szoftvereket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy Zala vármegyei autószervizben – közölte a hatóság.
A világ legmodernebb technológiájú akkumulátor-újrahasznosító üzemét építi meg a szlovén Andrada csoport Alsózsolcán, tízmilliárd forintnyi értékével ez minden idők legnagyobb szlovén beruházása Magyarországon – jelentette be Szijjártó Péter.
Két évig tartó folyamatos csökkenés után az idei második negyedévben ismét emelkedtek a reálbérek Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint.
A lehetséges három motorizációból kettővel már kipróbáltam a legújabb Mazdát. A Mazda CX-60 nem rossz konnektoros hibridként, ám dízelmotorral egyenesen kiváló. Amíg ki nem próbálom a hathengeres benzinest, addig a dízel a nyerő nálam. És ahogy hallom, másoknál is.
Miközben az olyan autógyártók, mint a Mercedes-Benz, a BMW, a Porsche és társaik folyamatosan új bevételi rekordokat döntenek, a beszállítóipar egyre inkább lemarad. Az osztrák és a német beszállítók különösen rosszul szerepelnek a globális versenyben, ami nem vetít előre sok optimizmust a magyar beszállítók jövőjét illetően.
Copyright © 2025