Grzegorz Buchal: nagyon fontos az Opelnek a szentgotthárdi gyár
Féléves beszámolót tartott az Opel Magyarország, ahol az értékesítési eredmények ismertetése mellett a szentgotthárdi gyár új vezetője is bemutatkozott.
Féléves beszámolót tartott az Opel Magyarország, ahol az értékesítési eredmények ismertetése mellett a szentgotthárdi gyár új vezetője is bemutatkozott.
Cégvezetőt nevezett ki a Continental a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. váci telephelyére. Magyar László feladata lesz a jövőben a gyáregység teljes körű irányítása.
A Rába megszilárdította a japán haszonjármű piacon elért beszállítói pozícióját a Sojitz Corporationnel most aláírt, öt évre szóló megállapodással. Ennek értelmében a társaság továbbra is futómű-modulokkal és főegységekkel látja el a japán OEM-piacot.
Újabb indiai autóipari beszállító cég hozza gyárát Magyarországra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter miután Újdelhiben tárgyalásokat folytatott.
A tervezettnél kisebb mértékben növelte eladásait a második negyedévben a Tesla – írja a Wall Street Journal.
Elkészült az Antolin Hungary Kft. több mint 5,5 milliárd forintos beruházással épített gyártócsarnoka Kecskemét-Helvécián – tájékoztatott Papp Róbert, a cég könyvviteli szolgáltatásért felelős vezetője.
A hazai autópályákon érvényes helyzethez hasonlóan idén már Szlovákiában is elektronikus autópálya-matrica rendszer működik. Aki északi szomszédunk útjaira készül, annak idén már nem kell megállnia valamelyik töltőállomáson, hogy szlovák autópálya-matricát vegyen. Az úgynevezett e-matrica (eznámka) az interneten keresztül, már indulás előtt, illetve az indulást követően az ingyenes mobilalkalmazás segítségével is megvehető.
Harmadik helyezést szereztek kategóriájukban a győriek a június 30. és július 3. között Londonban megrendezett Shell Eco-marathon Europe versenyen.
Tevékenységi profiljának átalakításával, az elektromos mobilitás és a járműelektronika fejlesztésével próbálja ellensúlyozni a Volkswagen a dízelbotrány miatti presztízsvesztését – fejtette ki Herbert Diess, a Volkswagen csoporton belül a VW márkaigazgatója a Süddeutsche Zeitung lapnak adott interjúban.
A Ford mind a 12 európai gyártólétesítményében elérte, hogy az üzemek hulladék-kibocsátása nullára csökkenjen – közölte az autóipari vállalat.
Túlterhelné a Volkswagen (VW) konszernt, amennyiben a vállalat európai ügyfelei hasonló kártérítést kapnának, mint amilyet az Egyesült Államokban alkudtak ki a dízelbotrány rendezésére – jelentette ki Matthias Müller, a VW vezérigazgatója a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapban.
A kormány legfeljebb hatmilliárd forinttal megemeli a 2017. december 31-ig megépülő zalaegerszegi járműipari tesztpályát üzemeltető gazdasági társaság tőkéjét, valamint uniós forrást biztosít a beruházáshoz – jelent meg a kormányhatározat a Magyar Közlönyben.
A német Freudenberg csoport 4 millió eurós befektetéssel megkétszerezte kecskeméti gyártókapacitását; a kibővített gyáregység átadóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy az autóipari beszállító cég 3,9 milliárd forintból újabb üzemet épít, amelyet a magyar kormány 411 millió forinttal támogat.
Július 1-jétől Arnd-Robert Sponagel az Audi Hungaria Motor Kft. járműgyártásért felelős ügyvezető igazgatója. Az új ügyvezető az Audi központjából, Ingolstadtból érkezett, ahol 2012 óta az Audi A4, A5 és Q5 modellek karosszériagyártásáért volt felelős. A mérnök végzettségű Sponagel 26 éve dolgozik az Audi AG kötelékében.
Először vesztette életét közúti balesetben robotpilótát használó Tesla-sofőr – közölte csütörtökön az amerikai kormány, amely jelenleg az érintett Model S szedán fedélzeti rendszerét vizsgálja. A robotautók gyártói régóta tartottak a tragédiától, mely szakértők szerint “fokozhatja az emberek ellenérzéseit” az önjáró autókkal szemben.
A világ egyik vezető elektronikai beszállítója, a Jabil, tiszaújvárosi gyárában is fejleszti a termelést áramvonalasító eszközeit és rendszereit.
A Bosch leegyszerűsíti a parkolóhelyek keresését, lépésről lépésre automatizálva a parkolás folyamatát.
Copyright © 2024