Ötcsillagos a Countryman
A legnagyobb Mini a törésteszt eredményei alapján minden forgalmi szituációban maximális utasbiztonságot nyújt.
A legnagyobb Mini a törésteszt eredményei alapján minden forgalmi szituációban maximális utasbiztonságot nyújt.
Nagy-Britanniában 8,5 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma májusban, ami részben annak a következménye, hogy áprilisban megemelték az új járművekre kivetett adót.
Ünnepélyes sajtóeseményen jelentette be Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, hogy az idei Judo Világbajnokságot főszponzorként a Magyar Suzuki Zrt. támogatja.
Tavalyhoz hasonlóan a Google volt idén is a világ legértékesebb márkája – derült ki a Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat “Brandz Top 100” felméréséből. Az autógyártók között továbbra is a Toyota vezet a BMW és a Mercedes-Benz előtt.
Az AvtoVaz orosz járműgyártó 112 ezer 800 Lada típusú személygépkocsit értékesített az idei első öt hónapban, ami 10,5 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.
Megkezdődött a Lexus LC európai piacra szánt modelljeinek gyártása. A Lexus Japánban található Motomacsi üzemében – ahol korábban az LFA szupersportkocsi is készült – külön gyártósort építettek az új LC összeszerelésére.
A német cég beruházásokat eszközölt Kínában annak érdekében, hogy növeljék ottani üzemeik kapacitását. Frankfurtban bejelentették, ebben az évben 450 ezer autót akarnak gyártani Kínában, 144 ezer 274-el többet, mint múlt évben.
A BMW 2021-ig három nagyberuházás keretében bővíti és fejleszti legnagyobb motorgyárát az ausztriai Steyrben.
Az Aston Martin sportautógyártó bejelentette, hogy először zárt nyereséggel negyedévet az elmúlt hat évben.
Megoldódtak a német BMW autókonszern alkatrészhiány okozta problémái, újraindulhatott a gyártás több üzemben.
Oktatási és kutatási együttműködésről kötött stratégiai megállapodást az Audi Hungária Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).
Az Audi Hungariánál elkészültek az első egyedi lakkozású Audi TT RS modellek.
A német BMW autókonszern a gyártás szüneteltetésére kényszerül több üzemében, mert beszállítója, a Bosch egy bizonyos alkatrészt nem tud megfelelő mennyiségben szállítani egyes BMW modellekhez.
Felfutóban van a buszgyártás, amelynek szereplői bíznak abban, hogy a belső piacot döntően a magyar buszgyártók látják majd el – mondta Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke.
A Volkswagen az idei évben április végéig világméretekben 161 700 kishaszonjárművet, furgont és pickupot szállított le ügyfeleinek. Ez 4,8 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakával összehasonlítva. Nyugat-Európában a kiszállítások 6,8 százalékkal növekedtek az első négy hónapban, és elérték a 114 100 egységet.
A kínai Geely járműipari cég megvásárolta a legnagyobb malajziai autógyártó, a Proton 49,9 százalékát. Az ügylet révén a kínai cég tulajdonába kerül a brit Lotus Cars 51 százaléka is, amely eddig a szingapúri cég tulajdona volt. A kínai cég délkelet-ázsiai terjeszkedésének része a most bejelentett ügylet, amelyet hivatalosan júliusban írnak alá.
Belföldi márkaszervizek szerelőinek rendezett versenyt a Magyar Suzuki Zrt. A több éves múltra visszatekintő megmérettetés dobogós helyezettjei, a szakmai és erkölcsi elismerés mellett értékes jutalomban is részesülnek.
Copyright © 2025