Az Emerson befejezte az Aventics akvizícióját

július 18, 2018 0

Az Emerson bejelentette, hogy befejezte az Aventics felvásárlását, amely a gép- és gyárautomatizálási alkalmazásoknál használt intelligens pneumatika technológia egyik piacvezető gyártója. Az akvizíciónak köszönhetően az Emerson jelentős mértékben kiterjeszti hatókörét a 13 milliárd dolláros, bővülő fluidtechnikai piacon, és megszilárdítja az Emerson automatizálási technológiájának jelenlétét Európában.

Duplázott az Ikarus Járműtechnika

július 15, 2018 0

A tavalyi 462,4 millió forintos éves árbevételének több mint kétszeresét érte el a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft. 2018 első fél évében – közölte a társaság igazgatója.

Erfurtban épül a hatalmas kínai akkumulátorgyár

július 13, 2018 0

Európában az egyik legnagyobb akkumulátorgyár megépítéséről írtak alá szerződést a német Türingia tartomány és a kínai CATL akkumulátor gyártó vállalat képviselői az Angela Merkel német kancellár és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök vezetésével Berlinben rendezett ötödik német-kínai kormánykonzultáció alkalmából.

Önvezető autók: Budapesten lesz a Bosch kutatási központja

július 13, 2018 0

Motiválttá kell tenni a magyarországi vállalatokat a kutatás-fejlesztés erősítésében, ezért is kerültek a források egy helyre, az új Innovációs és Technológiai Minisztériumba (ITM) – mondta Palkovics László miniszter egy budapesti konferencián.

Magyar alkatrészekkel: Dacia Duster teszt

július 9, 2018 0

Van egy modell a hazai autópiacon, amelyre lehet rosszat mondani, de azt nem, hogy keveset adna áráért. Sokkal inkább az ellenkezője igaz. Egyetlen más európai márka nem ad ilyen jól használható, praktikus és sokoldalú autót ennyi pénzért. A Dacia Duster a legolcsóbb tökéletes autó. Nézzük, mit tud turbós benzinmotorral, csúcsfelszereltséggel és 4×4 hajtással.

Területfejlesztési díjat kapott a hatvani gyár

július 5, 2018 0

Ünnepélyes keretek között adták át a Heves Megyei Közgyűlés által 2012-ben elindított Telekessy István területfejlesztési díjat 2018. június 29-én, melyet a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. képviseletében Horváth Attila, műszaki ügyvezető igazgató vett át.

Lámpagyártót vett a Magna

július 4, 2018 0

A hazánkban is tevékeny kanadai Magna International felvásárolta az Olsa olasz lámpagyártó vállalatot. A Magna az akvizíció révén képes lesz első és hátsó autólámpák tervezésére, mérnöki folyamatainak levezénylésére és gyártására a világ minden fontos piacán. Az ügylet értéke mintegy 230 millió euró, a hatósági és versenyhivatali jóváhagyást követően 2018 végén zárul le.

750 milliós fejlesztés Mindszentgodisán

július 2, 2018 0

Csaknem 750 millió forintos beruházással, fele részben európai uniós forrásból fejlesztette termelési kapacitását az acélszerkezet-gyártással, fémmegmunkálással foglalkozó mindszentgodisai Caadex Kft. – tájékoztatta a vállalt az MTI-t.

Hogyan lesz a hulladékból érték?

július 2, 2018 0

A hulladékgazdálkodás rendkívül felelősségteljes szakma. Rajta múlik, hogy a jövőnk és a környezetünk milyen állapotban lesz az új generációk számára. Megnyugtató, hogy a hulladékgazdálkodás olyan szakemberek irányításával történik, mint Dobos Tamás, aki 2009 óta cégvezetőként felel az idén 4,5 milliárd forintos forgalmat tervező Saubermacher Magyarország Kft. kereskedelmi és üzemeltetési tevékenységéért.

A 25. Automechanikára készülnek Frankfurtban

június 30, 2018 0

Szeptember 11. és 15. között huszonötödször rendezik meg a világ legnagyobb Automechanika kiállítását. A felszerelések, alkatrészek, tartozékok, irányítás és szolgáltatások vezető nemzetközi szakvására jubileumhoz érkezett. A vásár minden eddiginél nagyobb lesz és számos újdonsággal bővül – jelentette be Bécsben tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján Olaf Mußhoff, az Automechanika Frankfurt igazgatója.

Tarolnak a magyar beszállítók

június 28, 2018 0

A magyar autóipar minden idők legmagasabb termelési értékét érte el tavaly, és a PwC autóipari beszállító felmérése erre az évre is bővülést prognosztizál az árbevételben és a foglalkoztatotti létszámban, a növekedésnek a munkaerőhiány szabhat csak gátat.

30 éve segíti a szervizeket a Bosch

június 25, 2018 0

A Bosch KTS 300 1988-ban az első elektronikus tesztkészülékként tette lehetővé a független műhelyek számára is a járművek elektronikus rendszereinek ellenőrzését.

Indiában fejleszt a Bosch

június 23, 2018 0

A német Bosch autóipari technológia beszállító vállalat az elkövetkező három évben 17 milliárd rúpia (250 millió dollár) beruházást hajt végre az indiai piacon a növekvő autóipari kereslet kielégítésére – jelentette be Volkmar Denner vezérigazgató.

Amerikában nyitott gyárat a Volvo

június 22, 2018 0

A Volvo Cars ünnepélyesen megnyitotta első egyesült államokbeli gyárát Charleston városában (Dél-Karolina), és ezzel mindhárom meghatározó értékesítési térségben termelő, globális autógyártóvá vált. Az ultramodern dél-karolinai gyártóüzem létesítése a Volvo Cars „gyárts ott, ahol eladsz” globális gyártási stratégiájához igazodik.

950 milliós fejlesztés Móron és Tamásiban

június 21, 2018 0

Európai uniós források felhasználásával, 950,27 millió forintos kapacitásbővítést hajtott végre a Fejér megyei Móron és a Tolna megyei Tamásiban az autóipari beszállító FHL Björn Hungary Kft.

1 51 52 53 54 55 98