Új gyár épül Debrecenben
Az első kapavágással megkezdődött a német Deufol cég debreceni gyárának építése, a repülőtér melletti déli ipari gazdasági övezetben.
Az első kapavágással megkezdődött a német Deufol cég debreceni gyárának építése, a repülőtér melletti déli ipari gazdasági övezetben.
Kétmilliárd forintot meghaladó összegből új összeszerelő üzemet épít az erőgépek, munkagépek és vasúti szerelvények fémszerkezeteit gyártó, megmunkáló, valamint egyedi hegesztett acélszerkezetek előállításával foglalkozó SBS Kft. a Heves megyei Erdőtelken.
A tervezettnél nagyobb létszámleépítésre készül a Thyssenkrupp német acél- és gépipari konszern új vezetője, mert megítélése szerint erre is szükség van a súlyos nehézségekkel küzdő vállalat talpra állításához. Ez derült ki egy belső feljegyzésből, amelyet a Reuters ismertetett.
A már korábban bejelentett németországi üzembezárás mellett az ázsiai gyártók konkurenciája miatt leállítja a termelést egy franciaországi üzemében is a Michelin gumiabroncs gyártó vállalat.
Fontos egyetértési megállapodást írt alá Kragujevac tömegközlekedési ügynöksége (GSA), valamint a magyarországi útdíjszedésért felelős Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ). Zrt. A szándéknyilatkozat értelmében a felek intelligens közlekedési fejlesztésekről kezdenek tárgyalásokat Szerbia egyik legdinamikusabban fejlődő városában.
A magyar járműipar az elmúlt kilenc évben több mint duplájára növelte kibocsátását és ez idő alatt 34 százalékkal nőtt a szektorban foglalkoztatottak száma – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Letették a német Sennebogen-csoport acélalkatrész-gyártó cégének alapkövét Litéren. A gyár 10 milliárd forintból épül meg 29 ezer négyzetméteren, 80 új munkahelyet teremtve, 1 milliárd 270 millió forintos állami támogatással.
Letették az Infineon Technologies nemzetközi vállalat új gyárának alapkövét Cegléden. A kormány 6,4 milliárd forintos támogatást nyújt a beruházásához, amellyel 275 új munkahely jön létre. A beruházás összesen 32 milliárd forintba kerül, ehhez nyújt a kormány vissza nem térítendő támogatást.
Átadták a GS Yuasa miskolci üzemcsarnokát.
A német thyssenkrupp vezérműtengelyeket gyártó üzemének létrehozásával új időszámítás kezdődik Pécsen – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a beruházást elindító, ünnepélyes rendezvényen Pécsen.
Adorján Zoltánt nevezték ki október 1-jével a Continental autóipari cégcsoporthoz tartozó nyíregyházi ContiTech Magyarország Kft. ügyvezetőjévé.
Megkezdődtek a végső szerelési munkálatok a National Instruments (NI) debreceni gyárának új, “D” épületében, az 5,5 milliárd forintos fejlesztést 2,5 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány – közölte Ábrahám László, a gyár igazgatója.
A Tungsram csoport fejleszteni akarja az innovatív okostermékekre és -szolgáltatásokra épülő üzletágát, ennek első lépéseként 61 százalékos többségi tulajdonrészt szerzett az ArchiFM létesítménykezelő szoftvert fejlesztő vintoCON Kft.-ben. A felvásárolt vállalatot 5 magánszemély alapította, közülük az egyikük kisebbségi tulajdonos maradt.
A karosszériaelemeket gyártó Kirchhoff Hungária Kft. közel ötmilliárd forintos beruházással bővítette esztergomi üzemét – ismertette a vállalat tulajdonosa a magyar üzem létesítésének 15. évét ünneplő sajtótájékoztatón.
Új gyártóbázist adott át a SIAD csoport Magyarországon: az ipari és orvosi gázok előállításával foglalkozó, olasz tulajdonú vállalat 12 milliárd forintból építette fel Gyöngyöshalászon második hazai üzemét, amelyben mélyhűtött cseppfolyós nitrogént, oxigént és argont állítanak elő.
Leépít és gyárakat zár be a Continental járműalkatrész-beszállító és technológiai német konszern a következő tíz év során a globális autógyártás lassulása miatt.
A japán Denso autóalkatrész-gyártó 18,5 milliárd forintos beruházást hajtott végre Székesfehérváron, és ehhez 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól.
Copyright © 2026