Visszaesett a román járműgyártás
6,54 százalékkal csökkent a román járműgyártás az első tíz hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a román járműgyártók egyesülete.
6,54 százalékkal csökkent a román járműgyártás az első tíz hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a román járműgyártók egyesülete.
További erőteljes növekedéssel számol a szombathelyi székhelyű Metal Hungária Zrt., amely második alkalommal zárt sikeres kötvénykibocsátást a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében, az év eleji 8 milliárd forintos kibocsátás után, ezúttal 6,5 milliárd forint névértékben adtak el NKP-kötvényeket.
Az évtized közepére új üzemet akar építeni Európában a Volvo Cars, hogy teljesíteni tudja az évi 1,2 millió jármű gyártására vonatkozó célját – közölte Björn Annwall, a svédországi autógyártó vállalat pénzügyi igazgatója az Automobilwoche című német szaklapban megjelent interjúban.
Több mint 32 millió euró (11,75 milliárd forint) értékű projekttel alapanyagok és kész gumiabroncsok tárolására szolgáló raktárak építését kezdte meg a Hankook Tire gumiabroncsgyártó vállalat a Fejér megyei Rácalmáson – közölte a társaság.
Szeptemberben csökkent az ipari termelés Németországban, a szűk ellátási keresztmetszetek továbbra is akadályozzák a termelés felfuttatását a legnagyobb európai gazdaságban.
A Nissan japán járműgyártó 20 százalékkal feljavította a folyó pénzügyi évre vonatkozó működési nyereség-előrejelzését, mert bár a céget is sújtja a csiphiány, jelentősen nőttek eladásai olyan kulcsfontosságú piacain, mint például Kína vagy az Egyesült Államok, ahol nagyobb nyereséggel tudott értékesíteni.
A Waberer’s International Nyrt. 147,8 millió euró árbevételt ért el az idei harmadik negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, nettó eredménye 3,3 millió euró lett a tavalyi harmadik negyedévi 1,1 millió eurós veszteség után – tette közzé a szállítmányozó társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Kínában októberben már a hatodik egymást követő hónapban csökkent az autóeladás éves összevetésben az ágazati termelést visszavető, nemzetközi csiphiány miatt.
A németországi világpremier után Budapestre is ellátogatott az új Opel Astra. Összesen három kézzel épített példány létezik az autóból, ebből kettőt a magyar újságírók közelről is megtekinthettek. Az autó szép és arányos lett, kényelme és technikája pedig megfelel a jövő igényeinek.
Jelentősen nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel az idei harmadik negyedévben a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA adatai szerint.
Kínában, a világ legnagyobb autópiacán, ötödik hónapja csökkent az újautó-eladás októberben, részben mert a globális csiphiány visszaveti az autógyártást.
Az idén a magyar gazdaság növekedése elérheti a 6,8-7,0 százalékot a kormány becslései alapján, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap viszont 7,0-7,5 százalékos GDP-bővülésre számít Magyarországon – mondta az innovációs és technológiai miniszter az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján Budapesten.
Emelkedő bevételek mellett csökkent a Siemens német gépipari és fejlett technológiai konszern nyeresége üzleti évének utolsó negyedében, de az év egészét tekintve saját várakozásait is felülmúlta a vállalat teljesítménye.
Csökkent a cseh ipari termelés szeptemberben havi és éves összevetésben, elsősorban a járműgyártás jelentős visszaesése miatt, amit bizonyos alkatrészek, elsősorban a csiphiány okozott.
Horvátországban október végéig 40 245 új személygépkocsit adtak el az idén, 28,4 százalékkal többet, mint 2020 ugyanezen időszakában, annak ellenére, hogy októberben 2853 új autót értékesítettek, 7,8 százalékkal kevesebbet, mint egy éve – közölte n a Promocija Plus intézet a horvát belügyminisztérium adataira hivatkozva.
A szállítási problémák, az alkatrészbeszerzési nehézségek és a munkaerőhiány együttese már a harmadik negyedévben is korlátot jelentett az ipari termelésben, előre tekintve pedig nem látszik a problémák oldódása, így a negyedik negyedév is komoly kockázatokat hordoz – kommentálták az ipari termelés szeptemberi előzetes adatait elemzők.
2021 első tíz hónapjában 103 683 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 1,6 százalékkal többet (1629 autó), mint 2020 első kilenc hónapjában. A forgalomba helyezett személyautók és buszok 15 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.
Copyright © 2026