Új gyár, 630 új munkahely Debrecenben

EcoPro

Letették az alapkövét a dél-koreai EcoPro mintegy 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben, az elektromos akkumulátorokhoz szükséges katódokat gyártó vállalat üzemében 630 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hajdúsági városban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a cég első, Dél-Koreán kívüli üzemének alapkőletételi ünnepségén arról számolt be, hogy a gyárban évente mintegy 108 ezer tonna katódanyagot fognak előállítani az Európában szokásosnál is jóval szigorúbb környezetvédelmi előírások mellett. A 280 milliárd forint értékű beruházást az állam 30 milliárd forinttal támogatta.

A kormány a debreceni déli gazdasági övezet fejlesztéséhez eddig 140 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztésekről hozott döntést, és előkészítés alatt van további 360 milliárd forintnyi fejlesztés – emelte ki.    Kitért arra is, hogy a magyar-dél-koreai kereskedelmi forgalom tavaly 37 százalékos bővülés után megközelítette a hétmilliárd dollárt, és ezzel hatalmas rekordot döntött. A kelet-ázsiai ország vállalatai pedig mára a negyedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban.