Havi 460 ezer forintot kér átlagban egy mérnök, ha állás után néz

fizikai órabér, bérek, bérköltség, forint, órabére, béremelésre, órabér
A munkavállalói nettó bérigények Magyarországon 2020 óta évről évre átlagosan 12 százalékot emelkedtek, regionális összehasonlításban Pest megye az első, az álláshirdetésre pályázók itt kérik el a legmagasabb fizetést, átlagosan havi nettó 364 ezer forintot – közölte a Profession.hu.

Hozzátették, az iskolai végzettséget tekintve a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók várják el a legmagasabb bért, havonta csaknem nettó 400 000 forintot. A szakiskolát vagy szakmunkásképzőt, valamint a középiskolást végezetteknek szinte azonos az elvárása (293 000, valamint 287 000 forint), a mindössze általános iskolát befejezettek 272 000 forintos nettó bérigénnyel zárják a sort.

Az állásportál saját adatai alapján készített friss jelentéséből az is kiderül, hogy a legfiatalabb munkavállalói csoporttól (18-21 évesek) kezdődően a tapasztalatszerzéssel párhuzamosan emelkedik a kívánt összeg. A legfiatalabbak havi 220 500 – 252 000 forint közötti bérre számítanak átlagosan, ez a 26-30 éveseknél valamivel 300 000 forint fölé kúszik, a 40-50 éveseknél pedig kerekítve, nettó havi 390 000 forint az elvárt. A teljes mintát nézve az átlagos nettó bérigény 343 000 forint.

A különböző szakmákban tevékenykedő aktív munkavállalók fizetési igényeit átlagolva megállapították, hogy a cégvezetés és menedzsment kategória vezeti a rangsort: az ezen a területen dolgozók több mint 560 000 forintot kérnének az új munkahelyükre való belépéskor. Ezután következik a mérnöki terület, ahol 460 000 forint az átlagos havi bérigény. Csökkenő sorrendben haladva tovább az IT programozás, fejlesztés, majd az építőipar és ingatlan következik.      Ugyanakkor jelezték, az emelkedő bérigényekkel párhuzamosan a cégek többsége is dolgozik a bérfejlesztéseiken a munkavállalóik megtartása érdekében, lekövetve az inflációt.

Az állásportál év elején készített felmérést a cégek bérfejlesztési stratégiájáról, amelybe egyebek mellett az építőipar, a mezőgazdaság, a pénzügy, az élelmiszeripar, valamint a kis- és nagykereskedelem területéről vontak be 549 vállalkozást.    Megállapították, hogy idén átlagosan 9,7 százalékos béremelés van kilátásban azon vállalatoknál, akik emelni tervezik a munkavállalóik fizetését. A válaszadók csaknem fele maximum 10 százalékos, 30 százaléka 10-15, míg 18 százaléka 15 százalék feletti emeléssel számol.