2,4 milliárd forintos tőkebevonás a konténergyártónál

Continest
Összesen 2,4 milliárd forintos tőkebefektetést kapott három hazai kockázati tőkealap-kezelőtől növekedési terveinek megvalósításához a székesfehérvári Continest Technologies Zrt. – közölte a társaság.

A cég közleménye szerint a Székesfehérvár Városi Alap és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures egyaránt 1-1 milliárd forintos tőkeinjekció révén kisebbségi tulajdonosként jelent meg az összecsukható konténertechnológiát fejlesztő és gyártó társaságban, míg a Continest jelenlegi kockázati tőkebefektetője, a Takarék Kockázati Tőkealap I. pedig további 400 millió forintos befektetést eszközölt a társaságban.    Mint írták, a tőkebevonás többek között a Continest Factory második székesfehérvári gyáregységének létrejöttét, valamint a jelenleg is meghatározó nemzetközi tevékenységének kiterjesztését, új piacokon való megjelenését támogatja. A társaság jelenleg 18 országban végez exporttevékenységet, így szállított konténeregységeket többek között Norvégiába, Litvániába, Lengyelországba, Romániába, Szerbiába, Izraelbe, az Egyesült Királyságba és Szaúd-Arábiába is.

A 2019-ben alapított Continest Technologies Zrt. működésének második évében, 2020-ban több mint 820 millió forintos árbevételt ért el, amely 2021-ben már 1,6 milliárd forintra emelkedett. A Continest által fejlesztett és gyártott, összecsukható konténerek célja, hogy innovatív módon, a fenntarthatóságot és a hatékonyságot szem előtt tartva nyújtsanak megoldást az ideiglenes infrastruktúrát igénylő helyzetekre.

A társaság 2021-ben adta át első konténergyárát Székesfehérváron, amely jelenleg évente ezer darab összecsukható konténer gyártására alkalmas és összesen 53 alkalmazottnak ad munkahelyet. A jövőben lemezüzemükben és hegesztő csarnokukban robottechnológia támogatja majd a hatékony gyártást, ám emellett is jelentős létszámbővülést tervez a társaság: közel 50 új munkahelyet hoznak létre idén, ezzel a gyártott éves konténerszám eléri a háromezer darabot.