Rossz hír a német gazdaságból

december 10, 2021 0

Októberben a piaci várakozásoknál lényegesen nagyobb mértékben csökkentek az előző havihoz képest a német gyáripari megrendelések a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.

Ötvenéves az Óbudai Autójavító

december 10, 2021 0

Növelni tudta enyhén a járműeladást az idén az Óbudai Autójavító Kft. a koronavírus-válság sújtotta 2020-as év után – közölte a társaság a jubileumi ünnepségén.

Teljes a szolnoki helikopterflotta

december 9, 2021 0

Megérkezett az utolsó H145M típusú könnyű, többcélú helikopter Németországból, az Airbus donauwörthi bázisáról Magyarországra, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra, ezzel teljessé vált a húsz gépből álló flotta – jelentette be a Magyar Honvédség (MH) parancsnoka Szolnokon.

Sem a lengyeleknek, sem a románoknak nem megy

december 9, 2021 0

Lengyelországban és Romániában jelentősen csökkent az új autók és kisteherautók eladása novemberben éves szinten, elsősorban a félvezetők globális hiánya miatt, aminek a következtében visszaesett a lengyel gyártás is.

150 új munkatársat vesz fel a zalaegerszegi fejlesztő

december 9, 2021 0

A kormány célkitűzése az, hogy Magyarország ne csak a gyártás területén, de a kutatás-fejlesztésben is high-tech legyen, ezért is növeli folyamatosan a k+f tevékenységet támogató ráfordításokat – jelentette ki Palkovics László Zalaegerszegen.

Bajban a Lada

december 8, 2021 0

A Lada autókat gyártó AvtoVaz orosz járműgyártó eladásai novemberben már a negyedik egymást követő hónapban csökkentek éves összevetésben, mert továbbra is akadozik a csip- és más alkatrészszállítás, aminek a következtében kevesebb autót tudnak átadni.

Kapkodják a Suzukikat a magyarok

december 8, 2021 1

2021 első tizenegy hónapjában 113 179 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 1,9 százalékkal kevesebbet (2138 autó), mint 2020 első tizenegy hónapjában. A forgalomba helyezett személyautók és buszok 13,5 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.

Új beruházásba kezd a szombathelyi beszállító

december 8, 2021 0

A Magyarországon három gyárat üzemeltető és közel ötezer főt foglalkoztató globális autóipari és ipari beszállító Schaeffler tovább erősíti a hazai telephelyek iránti elkötelezettségét. Kevesebb mint két hónapja adták át a második üzemet, egy tisztán e-mobility gyárat Szombathelyen, máris újabb, több mint 5 milliárd forint értékű beruházást indít a városban a cég.

Ezeket a kocsikat vették a szupergazdag magyarok

december 7, 2021 3

Novemberben sem panaszkodhattak a luxusautó-kereskedők. Vitték az AMG-ket, M-eket, RS-eket, akár a cukrot. Ferrarit, Bentley-t és Lamborghinit is vettek és egy Rolls-Royce is gazdára talált.

Gyerekeknek gyűjt a Skoda

december 7, 2021 0

A család pótlása lehetetlen, de mindent meg kell tenni, hogy azok a gyerekek, akiknek ez nem adatott meg, így is biztonságban és örömben éljék életüket. A Burattino Gyermekotthon a biztonságot meg tudja adni a védenceinek, de az álmok teljesítéséhez már segítségre van szükségük. Az itt élő gyerekek nem különböznek azoktól a gyerekektől, akik családjuk körében várják az ünnepeket és levelet írnak a Jézuskának. Legyen ön az, aki meghallhatja őket és teljesíts egyet az álmaik közül.

Mélyponton a németek

december 7, 2021 0

A beszállítói fennakadások és a félvezető alkatrészek hiánya miatt jelentős mértékben, tíz évvel korábbi szintjére esett vissza a harmadik negyedévben Németország autóexportja.

Jobb béreket adnak itthon, mint Szlovákiában?

december 6, 2021 1

A hazai ipari fellegvárakban a bérek Magyarországon már magasabbak, mint Szlovákiában. Nem meglepő, hogy munkaerőpiaci szakértők szerint egyre többen jöhetnek át a jövőben Szlovákiából Magyarországra dolgozni – ismerteti a Világgazdaság.

300 lovas az Alpine A110 S

december 6, 2021 0

2017 decemberi bemutatása óta az Alpine az A110 Première Edition modellel üzent a márka rajongóinak, majd az A110 Légende GT 2021-es kifejlesztésével kápráztatta el a sportos autók szerelmeseit. November végén bemutatkozott az új modellkínálat. A sportautót az importőr jelölte a Magyar Év Autója 2022 díjra.

Mini Cooper SE teszt: városban ő a király

december 6, 2021 0

Aki szereti a Minit, annak kifejezettem tetszeni fog az elektromos változat is. Élményautó, cserébe sokat kell tölteni az Év Zöldautója 2022 díjra jelölt Mini Cooper SE városi villanyautót.

Gyártásszimuláció a szakképzési centrumban

december 5, 2021 0

Miniatűr gyártósort adott át a győri Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégiumban az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László elmondta, a gépsor a magyar szakképzés jövőjét jelenti.

1 2 3 4 5